SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

A gyorshajtó megérkezett
Budapest, Szent Imre Kórház, 2017, második baba, természetes úton

Első kisfiunk születése után eldöntöttük, hogy kis korkülönbséggel szeretnénk még egy babát vállalni. Így hát nagy örömünkre szolgált, amikor megtudtuk, hogy második gyermekünk, aki szintén kisfiú, 19 hónap különbséggel fogja követni testvérét.

A babát 2017. december 26-ra vártunk, az utolsó ultrahangon december 19-én voltunk. Itt 3.560 g-nak becsülték a súlyát, és megállapították, hogy minden érték tökéletes: a méhlepény hibátlanul működik, a flowmetria kifogástalan, a magzatvíz mennyisége optimális, a szívritmus tankönyvbe illő, a 3. trimeszteri vérképem pedig olyan jó, mintha nem is lennék várandós. Kissé megijesztett, hogy ilyen szép nagyra nőtt az Uracska, de még mindig ennyire jól érzi magát odabent. Ráadásul nyakunkon voltak az Ünnepek: mi lesz, ha a legnagyobb karácsonyi dugóban kell majd' 30 km-t kétperces fájásokkal megtenni?! Ezért a következő két napban mindenféle interneten fellelhető és közszájon forgó szelíd házi praktikát bevetettem a kicsalogatására: órákig sétáltam a hóesésben, tornáztam, minden nap kiporszívóztam otthon, tonikot ittam és egyszer még kávét is, petrezselymet ettem fahéjjal és fahéjat petrezselyemmel - mindhiába. 

Nem sokkal azután, hogy beláttam, a döntést kénytelen vagyok Armira és a természetre bízni, tompa, de állandó fájdalmat kezdtem érezni a derekamban. Még aznap este 22:30 körül 5 percenként érkező 40 másodperces méhösszehúzódásokra lettem figyelmes. Vártam, hogy a fájások sűrűsödjenek, ehelyett azonban 12 percesekre ritkultak, és olyannyira el is gyengültek, hogy el tudtam aludni. Éjjel 2 óra körül ébredtem fel arra, hogy a fájások újra erősödnek, de még mindig teljesen rendszertelenek: 10 perc... 12 perc... 3 perc... aztán 8... újra 12... megint 3 - teljes logikátlanság, tiszta összevisszaság... Jóslófájásokat és fura érzeteket már hetek óta tapasztaltam. Hiába szültem már egyszer, mégsem tudtam eldönteni, hogy ezek csak a szokásos érzetek, vagy valami elkezdődött. Tehetetlenségemben éjnek évadján már az interneten böngészve próbáltam választ találni a kérdésre, de nem lettem sokkal okosabb. Hajnali 4 óra körül aztán stabil 5 percesekre változtak a fájások, ekkor felkeltem, összeszedtem mindent, ami még a kórházi csomagból hiányzott. 5 óra 14 perckor megrepedt a burok. Ekkor végre 100%-ban megbizonyosodtam róla, hogy szülni fogunk. Mivel az első babám is nagyon gyorsan megszületett (a magzatvíz elfolyása után alig több, mint 5 órával már a kezemben is tarthattam), a szülésznőm már előre szólt, hogy a tesó ennyit sem fog tétovázni. Ezért tudtam, hogy nincs sok időm, így villámgyorsan elindultunk a kórházba.

A Szent Imre Kórház szülészetének ajtaján 6 órakor kopogtattunk. Szinte egyszerre érkeztünk meg mindig tettrekész szülésznőmmel, aki teljesen elsápadt, amikor megtudta, hogy az első fájás már előző nap este jelentkezett, én meg azóta wikipediázgatok. Ekkor a méhszáj már 4 ujjnyira nyitva volt, így magyarázkodás helyett rögtön mehettem is a szülőszobára. Szülésznőm hívta - ébresztette - a fogadott orvosomat. 6:32-kor még mindenki javában a papírmunkával lett volna elfoglalva, én viszont éreztem, hogy már csak perceink vannak hátra, ezért Páromon keresztül szóltam a szülésznőnek, hogy toljuk későbbre a hozzájáruló nyilatkozat és egyéb dokumentáció kiállítását, mert ez a baba itt és most meg fog születni. A szülésznő az ügyeletes orvossal az oldalán azonnal mellettem is termett, és profi segítséget nyújtva, arra biztattak, hogy semmi mást ne csináljak, csak mélyeket lélegezve lazítsak, tegyem azt, amit a testem diktál és engedjem Armit megszületni. A babánk profin tette a dolgát, szinte olyan érzésem volt, mintha apró lábacskáival a rekeszizmomon támaszkodva ő is küzdené magát kifelé. Csupán egyetlen egy nyomást követően, 6 óra 52-kor már adták is a kezembe Armandot, aki elnyerte az újszülött osztály "rakéta babája" címet a következő három napra. Az előzetes várakozásokat - szerencsére - alulmúlva 3.450 g-mal, 54 cm-rel és legnagyobb meglepetésemre gyönyörű mogyoróbarna hajkoronával született.

Éppen amint a hasamra fektették a kis mázas jövevényt, a fogadott orvosom is betoppant - esélye sem volt ilyen rövid idő alatt a kórházba jutni. De panaszra nem lehet okom, mert az ügyeletes orvostól is profi segítséget, csupa pozitív megerősítést és biztatást kaptam - ezúttal is hála és köszönet a munkájáért! 

A szülés gátvédelem mellett zajlott mindenféle beavatkozás és oxitocin adása nélkül. Így összehasonlíthatlanul könnyebb volt a felépülés, mint az első szülésem után, ahol gátmetszét is végeztek. Ennek persze megvolt az a hátránya, hogy a kórházban töltött második napon már annyira mehetnékem volt, hogy arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne egy Velencei-tó kört letekerni, amit Armanddal a pocakomban több, mint 30-szor megtettem. Aztán persze a kórházi karácsonyfa látványa és pici babám éhes sírása segített visszatérni a realitás talajára. :)

Az első fiam gyors és kíméletes világra jövetele után nem hittem, hogy lehet még annál is könnyebb egy szülés. Beigazolódott, hogy mégis: ezúttal egy tökéletesen természetes, valóban háborítatlan szülésélménnyel gazdagodtam!

 

Így született a bátyja - olvasd el ezt is! ;)

 

m71c8938_fotor.jpg
2017het masodikbaba termeszetesuton 

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr3514014996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz