SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Befutott a "TGV" - nehéz első szülés után villámgyors második
Budapest, Szent Imre Kórház, 2018, második baba, természetes úton

2018. május 5-én, szombaton szültem a Szent Imre Kórházban. Volt fogadott orvosom és szülésznőm is.

A kis "TGV" olyan gyorsan kibújt, hogy majdnem az ügyeletesnél szültem. 2 óra alatt megvolt a kicsi, úgy hogy az elején fel sem akartak venni az osztályra (1 ujjnyira volt csak nyitva a méhszáj). CTG-re küldtek, ami nem mutatott jelentős fájásokat. Én azért erősnek éltem meg őket. Nagyon empatikusak voltak az ügyeletben dolgozók, mert hittek nekem és a nyavalygásomnak. Megvizsgáltak újra a CTG után, és addigra valóban 3 ujjnyi volt a tágulás. Végtelen türelemmel és emberséggel voltak felénk.

Szinte a szülőszobáig is alig jutottam, már jöttek is a tolófájások. Természetesen közben riasztották a fogadott orvosomat, aki mint a villám pillanatok alatt bent termett és ott volt mellettem. Ugyanígy a szülésznőm is. Addig míg ők megérkeztek (kb 10 percük volt) az ügyeletes orvos a légzéstechnikát magyarázta - ez egy csoda, csak úgy kicsúszott belőlem a baba. A szülésznőm a gátvédelemért tett meg mindent.

Szóval igazából mindannyiuknak köszönöm és szívből hálás vagyok, hogy olyan szülésélményben lehetett részem, hogy bármikor újra végigcsinálnám!

Igazából tényleg fantasztikusan jó élmény ez úgy, hogy az előző gyerek után erős gyomorgörccsel léptem át a szülőszoba ajtaját. Bármit mondtam, hogy ne, vagy ne így, nekem máshogy lenne jobb, elfogadták, nem erőltettek semmit, úgy szülhettem, ahogy szerettem volna (ágyon fekve, de ennek is oka van). Minden haladhatott a maga illetve a baba ütemében. Ami nagyon jól esett, hogy annyira jól tudtak kommunikálni velem, megértőek és támogatóak voltak; és ez minden épp akkor ott dolgozóra értendő.

Szóval mindenkinek azt kívánom, hogy legalább ilyen jó szülésélményben legyen része, mint nekem volt! 

szulestortenetek_8.jpg

A kép forrása: flickr.com

2018nyolc masodikbaba termeszetesuton  

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr7914025102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz