SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Hogyan lettem Császárnő - egy nehéz szülés margójára III.
Budapest, Maternity Szülészeti Magánklinika, 2018, első baba, császármetszés

9:30-ra vártuk az orvosomat, negyedkor belibbent nagy mosolyával és mérhetetlen optimizmusával, hogy megnyugtasson, tökéletes a CTG, úgyhogy kicsit rásegítenének egy kis oxitocinnal. Ha szeretném, kaphatok mellé EDÁ-t, amit sétáló epidurálnak is hívnak, mert ugyanúgy a gerincedbe megy, viszont érzel mindent, csak tompábban. Bekötötték, és egy időben az oxi is elkezdett a lehető leglassabban csöpögni. Na, persze mondanom se kell, hogy vannak, akiknek nem hat annyira az EDA. Én is közéjük tartozom. A fájásokat ugyanúgy éreztem, de legalább a vizsgálatokat nem. Meg is lett a hatása, 11 körül már 4 ujj, délre pedig kitágultam teljesen. Ekkor már nagyon szenvedtem, a Párom keze is rendszeresen lilult. Próbáltam labdán ülni, térdepelni a labdának támaszkodva, miközben a Párom muskotályzsályás borogatással rohangált köztem és a csap között, hogy elég meleg legyen az a törölköző, amit a hasamra tesz, de csak rosszabb lett. Így az volt a legkényelmesebb, ha az ágyban felülve éltem túl a fájásokat. A kezemben iszonyatos megfeszülés, de a derekamat és hasamat a Párom állandó emlékeztetésére mindig sikerült egy kis alhasi légzéssel ellazítani.

Délben már könyörögtem az orvosomnak, hogy vigyenek a műtőbe, mert valami oka van, hogy a mi kisfiúnk nem akar kijönni, mikor már minden lehetősége adott. De a CTG továbbra is jó szívhangot mutatott, tehát köldökzsinórtól nem kellett tartanunk. Orvosom mondta, hogy 3 fájás jobb oldalon, majd 3 a balon, az segít irányba tenni a babát, majd mosolyogva távozott. Látott már egy pár vajúdó nőt… Akkor, ott nagyon utáltam, de nem tudtam haragudni rá.

Eljött a fél 1. Ekkor már az aneszteziológus és egy másik erőskezű doktor úr is körülöttem volt, mire felocsúdtam. És mivel látták már gyermekem haját, bár kakilási ingerem még nem volt, arra jutottak, hogy segítenek a kitolásban egy kis kinyomással. Ekkor még volt egy gyenge próbálkozásom, hogy most már tényleg nem bírom, menjünk a műtőbe. Orvosom ”kinevetett”, hogy milyen lenne már a kitolás előtt feladni és lemondani arról a csodás érzésről, hogy a karjaimba ölelhetem ezt a kis harcost. Meggyőzött. Megint.

6-an szültük ezt a gyermeket: Én, a Párom, a fogadott orvosom, egy másik szülész-nőgyógyász orvos, és két szülésznő. Itt már felszabadító volt, hogy végre tehetek a fájások ellen és nem lazítani, hanem nyomni, ráfeszülni kell. Mintha kevésbé fájt volna. És elég kecsegtető volt hallani, hogy már látják a fejét. Itt lesz mindjárt a mellkasomon a kisfiam, és véget ér ez a kínszenvedés. Mert bár eddig nem részleteztem, de komoly küzdelmet folytattam mind a fájásokkal, mind magammal, hogy akarom-e ezt a ”haláltusát” tovább, amikor van egy másik megoldás is?

Párom azt mondja, hogy én vagy 20-szor szültem meg a kisfiúnkat, mert kb. ennyiszer csúszott vissza a fejecskéje a szülőcsatornából. Én itt már régen elvesztem a tér-idő kontinuumban. De, jó párszor ráfeszültünk mindannyian a kitolásra. Kemény fizikai munka volt a dokiknak is, míg egyikőjük a kijáratot tágította az ujjával, addig a másik az alkarjával préselte ki életem értelmét. Azaz csak préselte volna…

Egyszer csak jött a megváltó szó az orvosomtól: menjünk. Végre. A szívhang továbbra is tökéletes volt, így nem SOS műtétre volt szükség, ennek azért örültem.

Míg megkaptam a spinális érzéstelenítést a gerincembe még volt vagy 5-6 erős fájás, de ekkor már egyértelműen ott látszott az alagút vége. Majd lassan következett az ellazulás. Végre!!!

A Párom a fejemnél volt. 13.45-öt mutatott az óra, mikor bevittek a műtőbe, ezt már felfogtam. Murphy a történetben, hogy még így is nehezen tudták kiszedni a kisfiút, de végül 13.59-kor kiemelték és hatalmas, erős ordítással köszöntötte a kinti világot. Innentől már csak zokogtam, a Párom is. Majd elment, hogy egy pillanatra se hagyja magára a mérések alatt szerelmünk gyümölcsét. Pár perc múlva visszahozták és a fejemhez tették. Véresen, magzatmázasan pislogott Rám a legszebb dolog az életemben. Hárman lettünk, CSALÁD. CSODA!

3690 gramm és 54 cm. Ennyit a kis hasról…

A megőrzőbe már hozták is a mellemre, addig Párom mellkasán ismerkedtek egymással. Innentől már minden szép és jó. A szüleim szerencsére felértek Kecskemétről, már ők is hallották a folyosóról Ében hangját. Aztán anyáék elmentek és hármasban maradtunk. Próbáltuk emésztgetni a történteket. Együtt a világ ellen, eddig ketten, most már hárman. Ez a szülés is bebizonyította, hogy jó páros vagyunk. Azóta valahogy mindketten másképp nézünk a másikra. Talán jobban felnézünk a másikra, én azért mert hihetetlen támogatóm volt a vajúdás alatt, ő azért, ahogy vajúdtam. Ez szerelem és szövetség.

Hát így esett, hogy minden megtörtént velem, amit nem szerettem volna és mégsem kudarccal, hanem büszkeséggel távoztam a kórházból. Olyan humánus ellátást kaptam, hogy nincs bennem rossz érzés a maximálisan mesterséges szülésem miatt. Orvosom és én is mindent megtettünk, hogy természetes úton szülessen meg Ében, és cselekedeteiből nem az áradt, hogy siettetni akarna, mert dolga van. Jó kezekben voltam, biztonságban.

Hálás köszönet mindenkinek a csapatmunkáért! 

Nem bánom, hogy így alakult, mert legalább végig vajúdtam, ezért a hormonok is rögtön tették a dolgukat, Ében egy órával a szülés után már szopott.

Párom azóta Amazonnak hív.

A zárójelentésemre fájásgyengeség és téraránytalanság került, tehát nem voltak elég hatékonyak a méhösszehúzódásaim és nagy volt a baba.

Most már csak a boldogság maradt. No meg a gyönyörködés a fiunkban. A lelkemben rend és béke van.

 

A történet első része itt olvasható

 A történet második részét itt találjátok

 

szulestortenetek_1.jpg

2018nyolc elsobaba csaszarmetszes1 Maternity

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr4014033506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz