SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

A kislányom az utolsó pillanatban fordult fejvégű fekvésbe
Gyöngyös, Bugát Pál Kórház, 2017, első baba, természetes úton

A terhességem végig problémamentes volt, így a szülésre is nagyon nyugodtan készültem. Igen ám, de ember tervez Isten végez alapon nekem is kijutott a meglepetésekből, amik új irányba terelték a babánk világra hozatalával kapcsolatos számításaimat.

A kislányunk végig fejvégű volt. Először a 33. hétben éreztem olyan görcsöket, amilyeneket korábban soha. Első babás anyukaként nem tudtam mit fogok érezni, ha beindul a szülés, így azt gondoltam lehetséges, hogy szülni fogunk. A férjem folyamatosan azt kérdezgette, hogy nem folyt-e el a magzatvíz, mert azt biztosan tudtuk, hogy akkor irány a kórház. Felhívtuk a nőgyógyászomat, aki azonnal behívott minket a kórházba, ahol éppen ügyeletben volt. Ott derült ki, hogy ebből nem lesz ma szülés, szimplán annyi történt, hogy megfordult a babánk, így medencevégű lett. Ekkor már lélekben készítettem magam a császármetszésre és arra, hogy hiába terveztünk apás szülést, ez sajnos meghiúsulni látszik.

Ezt követően 4 hétig nem történt változás, de pont egy ügyintézés kellős közepén megint éreztem a görcsöket, csak ezúttal sokkal intenzívebben. Megint telefonáltunk, a nőgyógyászom, aki éppen családi programjára sietett volna időre, beparancsolt minket a kórházba. Nagyon izgultam, biztosra vettem, hogy bent tartanak és szülés lesz belőle. De erre én még nem készültem fel! A férjem végig velem és mellettem volt, segített és támogatott, ettől persze még jobban megijedtem. Beérkezvén a kórházba, a szülőszobából kisietett egy nővér, aki azonnal hívatott, hogy a főorvos úr már bent van, jöjjek én is. A szülőszoba küszöbét alig léptem át, amikor az orvosom kiadta az utasítást, hogy azonnal engedjék be a férjemet, így bejutott hozzám ő is. A vizsgálóban NST-re tettek, de a kislányunk nem mutatta jelét annak, hogy meg szeretne születni. A vizsgálat után UH-ot is csináltak, ahol megint meglepett minket a kisasszony: megfordult, így fejvégű lett újra. Ez mind a 37. hétben. Elméletileg ilyenkor már nem nagyon forognak a babák. Hát az enyém forgott. Kétszer is.

A 39. hét második felében végzett NST-n még mindig semmi jele nem volt annak, hogy a kislányunk készülődne a nagyvilágba. Vasárnap hajnalban arra keltem, hogy picit görcsölgetek és székelési ingerem van. Hajnali 2-től 5-ig voltam a mosdóban, ment a hasam. 5-kor visszafeküdtünk aludni a férjemmel. Pihenni nem igazán tudtam, mert 10 percenként felkeltem a görcsökre (mint utóbb rájöttem, ezek már a fájásaim voltak). A párom fél 6-kor kezdte mérni a fájásaimat, 10 percesekről 8 és fél majd 8 percesekre változtak. Ez ment egészen 10 óráig, amikor megpróbáltam enni, de nagyon nem esett jól a szendvicsem. Fél 11-kor felhívtuk a nőgyógyászomat, hogy a fájásaim 8 percesek, de a magzatvíz még nem folyt el. Az orvosom azonnal beparancsolt a kórházba. Amíg én összeszedtem magam, a férjem az összes csomagomat betette az autóba biztos, ami biztos alapon, hátha szükség lesz rájuk.

11-re megérkeztünk a kórházba (Gyöngyös, Bugát Pál Kórház), ahol az ügyeletes doktornő rám nézett és közölte, hogy maga szülni fog. Bekísért a szülőszobára, hogy megvizsgáljanak. Közben megérkezett az orvosom is. Ekkor már 3 ujjnyira ki voltam tágulva. Én kezdtem sokkot kapni: Úristen, én ma szülni fogok! A szülőszobáról már ki sem engedtek, megkértek, hogy öltözzek át és sétáljunk át az apás szülőszobába (ez meglehetősen kisebb mint a másik szülőszoba). Közben a férjemet kértem állandóan, jelezték, hogy jönni fog nemsokára, legyek még türelemmel kicsit. Mivel egész éjszaka ment a hasam így beöntést nem kaptam, aminek kifejezettem örültem, mert ettől féltem a legjobban.

Az apás szülőszobában már kötötték is rám a CTG-t, bekötötték a branült és vártam, hogy a szülésznőm is befusson. Nem tudom, hogy csinálta, de mire kettőt pislogtam már mellettem is termett. Ekkor kaptam meg az első adag oxitocint és antibiotikumot, illetve infúziót, mert nem ettem semmit, de kellett az energia. A szülésznőm rengeteget segített, mindig mondta mire számítsak, masszírozta a hátam, fogta a kezem. Közben a férjemet is beengedték, így most már teljes mértékben nyugodtnak éreztem magam. 13 órakor burkot repesztettek, ezt követően újabb vizsgálatot végzett rajtam a doktor úr. 14 órakor kaptam fájdalomcsillapítót, ami csökkentette a fájások hosszát. Innentől intenzívebben éreztem a fájásokat, viszont a fájdalomcsillapítónak köszönhetően a hosszuk lerövidült.

Ezután vissza kellett mennem a nagyobb szülőszobába, mert ott nagyobb a tér, jobban elfértünk. 15 órától 16 óráig labdán vajúdtam. 16:45-kor a megvizsgált a szülésznő, és megállapította, hogy már eltűnt a méhszáj. A nőgyógyászom 17 órakor szintén megvizsgált, és mondta, hogy amit most következik, az fájni fog de spórolunk 2 órát a szülésből, majd kézzel tágított rajtam. Nem tudom mi volt rosszabb, ez vagy a fájás. Kérte, hogy 17:20-ig tartsak ki, akkor fogják összeszerelni az ágyat szülőággyá, de addig nem nyomhatok. Ez a várakozás volt életem leghosszabb 20 perce. A férjem tartotta bennem a lelket: nemsokára hárman leszünk, mindjárt vége. Mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy bent volt velem, támogatott és fogta a kezem.

17:20-kor megjelent egy csapat zöldbe öltözött ember, akik mind a mi szülésünknél segédkeztek. Itt már nagyon fáradtnak éreztem magam, de tudtam, hogy ez már a finis, nemsokára láthatjuk a kislányunkat. Megkaptam az instrukciókat, hogy csak akkor nyomhatok, ha mondják. A kislányunk is nagyon szépen segített nekem. A végén egyszer csak eltűnt a hasam, éreztem, hogy valami kibújik belőlem, majd egy hatalmas sírást hallottunk. Ez Ő! Megszületett a kislányunk, Hanna. 2017. december 17-én 17:52 perckor, 54 cm-rel és 3800 grammal. A mi kislányunk! :)

Míg engem rendbe tettek (gátmetszésem volt, de nem is éreztem) a kislányom ott feküdt a mellkasomon, apa a jobboldalamon, és néztük ezt a kis csodát. 1 órán keresztül hagytak minket együtt, utána elvitték a kislányunkat felöltözni, majd visszahozták, hogy szopizzon. Engem pedig 20:00-kor toltak át a szobánkba, addig a kicsit megfürdették és felöltöztették az általunk bevitt ruhácskájába.

A váróban már ott volt minden családtagunk, akik velünk együtt drukkoltak, hogy Hanna rendben megszülessen. Mérhetetlenül boldog voltam. A szobából már csak a kislányunk hiányzott, de nem sokkal később ő is csatlakozhatott hozzánk. Szerencsénk volt, VIP szobába kerültünk, így apa is bent aludt velünk az alatt a 3 nap alatt, amíg a kórház vendégszeretetét élveztük. Közben a szülésznőm és a nőgyógyászom is bejött hozzánk és megdicsértek, hogy hősiesen csináltam végig a szülést. De ez nem teljesen igaz, ugyanis ha a férjem, a Szerelmem nem lett volna mellettem, nem lettem volna rá képes. Ő is ugyanolyan hős, mint én. Az a támogatás és szeretet amit tőle kaptam és kapok, felbecsülhetetlen érzés!

 

Ha tetszett Hanna baba története, kövess minket a Facebookon, és értesülj elsőkézből a legújabb szüléstörténetekről!

https://www.facebook.com/szulestortenetek/

 

szulestortenetek_2.jpg

2017het elsobaba termeszetesuton

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr5314038796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz