SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Senki sem hitte, hogy megmarad, végül 4,5 kg-mal született a kisfiam
Miskolc, Semmelweis Kórház, 2017, első baba, természetes úton

A várandósságom nem pont úgy alakult, ahogy azt én megálmodtam magamnak. 5 hónapot vártunk, mire megfogant a babánk, ami természetesen eltörpül több évnyi sikertelen próbálkozás mellett, de azt hiszem, elmondhatom, ez volt életem legnehezebb és legfájdalmasabb időszaka.

Soha nem voltam még olyan boldog, mint mikor megjelent végre az a bizonyos 2 csík a teszten! Viszont nem örülhettem sokáig, mert néhány nappal később elkezdtem nagyon erősen, intenzíven vérezni. A helyzet olyannyira kritikussá vált, hogy az orvosom nem is mondta meg a szülés várható idejét, hiszen feleslegesnek tartotta - azzal nyugtatott, hogy fiatalok vagyunk még. Elvileg a petezsák látható volt, szívhang nélkül, de a méhemben egy nagy vérömleny keletkezett, aminek minél előbb el kellett tűnnie. Semmit nem tudtam tenni, csak hinni és imádkozni, hogy a mi várva várt csodánk megmarad. Pár hét múlva a vérömleny eltűnt, a baba pedig szépen fejlődött!

A 20. hét körül erős összehúzódásokat éreztem. Kiderült, hogy 1 ujjnyira nyitva van a méhszájam, így mivel nem akartam koraszülést, kénytelen voltam azt tenni, amira utasítottak: kímélni magam és pihenni. Annyira jól sikerült betartanom az utasításokat, hogy egészen a kiírt dátumig, 2017 május 4-ig ki tudtam húzni.

Mondanom sem kell, már nagyon türelmetlenek voltunk előtte való héten, mert minden vizsgálat alkalmával elmondták, hogy ez a baba óriási lesz. A terminus betöltésekor végzett NST-n mindent rendben találtak, viszont a méhlepényt már 3. fokon érett stádiumba sorolták (soha nem dohányoztam, elvileg a genetikámnak köszönhettem). Úgy engedtek aznap haza, hogy ha 1 óra alatt nyugalmi állapotban nem érzek legalább 10 magzatmozgást, azonnal irány a kórház!

A kisfiam igen aktív volt, sokat mocorgott aznap is, én viszont már nagyon szerettem volna találkozni vele. Így minden lehetséges praktikát bevetettem/bevetettünk párommal, ami úgy hajnal 1-re meg is hozta a gyümölcsét, és elkezdődtek a 10 perces fájások. Nem mertünk a méhlepény miatt sokat várni, így egy zuhany után elindultunk a kórházba (Semmelweis Kórház, Miskolc). Egész úton az járt a fejemben, hogy hamarosan meglátom életem egyik legszebb csodáját! Gondoltam ezt akkor....

Beérve a szülőszobára, már nagyon izgatottak voltunk, minden családtagunknak és ismerősünknek ellőttük az SMS-t, hadd izguljanak ők is. Az orvos közölte, még délelőtt babázni fogunk, de pihenjek kicsit, mert messze még a vége és sok energiára lesz szükségem. Elkezdődött a pihenés, aminek következtében elmúltak a fájások. 12 óra semmittevést és megannyi anya hangos vajúdásának végighallgatását követően közölték: itt most nem lesz szülés! Teljesen összetörtem! Úgy éreztem akkor, hogy elvesztettem valamit, nekem soha nem lesz kisbabám - én örökké így maradok!

Haza persze már nem engedtek a 40. hét betöltése és a méhlepény állapota miatt, így 4 napig vártuk a csodát. A férjem szinte egész nap bent volt velem, így a kórházban töltött napokat szinte csak lépcsőzéssel töltöttük, hátha összejönne az a 2 ujj, amivel végre elindíthatnak valamit. A Semmelweis Kórházban ugyanis az a protokoll, hogy nem indítanak, amíg minden rendben van, hadd maradjon a baba, amíg jól érzi magát odabent. A magzatvíz tiszta volt, a szívhang rendben, aminek természetesen örültem, de ugyanakkor már nagyon türelmetlen voltam. Mikor közölték a legutolsó ultrahangon, hogy a kisfiam súlya 3.800 g körüli, fejének keresztirányú átmérője pedig elérte a 10 cm-t, már tartottam attól is, hogy mégis hogyan fog kiférni ez a hatalmas buksi?! Miután megvizsgált az orvos, örömmel közölte, hogy megvan a 2 ujj, ma szülünk! 

4 hosszú nap után, újra a szülőágyon találtam magam, ismét fájások nélkül. Nagyon aggódtam, hogy én nem tudom végigcsinálni ugyanazt, amit pár nappal azelőtt. Aztán belépett az orvos és mint egy hős - mert akkor abszolút úgy tekintettem rá - 13:30-kor megrepesztette a burkot, én pedig boldogan nyugtáztam: végre elfolyt a magzatvizem! Ekkor szóltam apának és pár perc múlva, ismét beöltözve már ott is volt mellettem. Ő, aki nélkül sem a várandósság nehézségeit, sem a kétségbeesett várakozást, sem pedig a szülést nem tudtam volna végigcsinálni. Ő, aki hősként viselkedett és azóta is az. Ő, aki a legjobb apa a földön és aki nélkül nem lehetnék a legboldogabb anya!

Elkezdődtek a fájások, akkor már tudtam, hogy pár napja, amikor azt hittük, hogy beindult a szülés, azok a fájások még valóban csak jóslók voltak. Epidurális fajdalomcsillapítást nem szerettem volna semmiképp, így csak a gáz maradt. Nem vártam tőle nagy csodát és nem is kaptam meg: a fájásokat nem, csak az agyamat tompította, de azt rendesen!

Szépen tágultam - legalábbis azt mondták - én csak a fájások intenzitásából és a bekötött oxitocin miatt gondoltam, hogy jó úton haladunk, bár néha teljesen kiesett mi is történik körülöttem. Akkor már eléggé magamhoz tértem, amikor megjött az a bizonyos székelési inger, és szóltam is a férjemnek, hogy már nagyon kell nyomnom, azonnal hívjon valakit! A szülésznő szaladt és kedvesen közölte: 20 perc múlva a kezemben lesz a kisfiam! 

Beszéltek nekem előtte az ösztönről, én bőszen bólogattam is mindig, hogy majd biztos lesz, de akkor és ott meg is tapasztaltam, hogy mi az. Egyszerűen minden jött magától és tudtam mit kell csinálnom! Nyomtam, amibe sajnos az orvosnak és a férjemnek is volt egy kis része, de én ebből ott nem éreztem semmit. Majd közölte a szülésznő, hogy fogjam meg nyugodtan a baba fejét, már kint van - azt hiszem, ha akkor odanyúlok, nem tudom tovább csinálni.

A kitolásnál csukva volt végig a szemem, csak akkor nyitottam ki, amikor meghallottam azt a drága hangot, amit annyiszor elképzeltem, mégis felülmúlta a legédesebb álmaimat! 19:40-kor megláttam Nátánt, aki igencsak megviccelt mindenkit a maga 4.500 grammjával és 58 centijével!

Életem egyik legszebb ajándéka, akire annyit vártunk, akinek nem mondták meg a születése napját, mert úgysem marad meg, akire azt mondták, hogy koraszülött lesz! Aki egy igazi harcos volt végig; Isten gyönyörű ajándéka számunkra! 

Most ünnepeltük az első szülinapját, néhány hete pedig kiderült: úton van a kistesója! :)

Ha tetszett Nátán baba története, kövess minket a Facebookon, és értesülj elsőkézből a legfrissebb szüléstörténetekről!

 

szulestortenetek_16.jpeg

2017het elsobaba termeszetesuton

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr3214062787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.07. 11:11:51

Felénk régen az volt a szokás, hogy az újszölöttnek azt mondták, nőjjön nagyra.:D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.07.08. 01:05:02

Ez a Nathan magyar változata ?! Mert ha igen, akkor a britek nagyon nem így mondjak . Csodaszép baba amúgy

poppea 2018.07.08. 03:31:02

@tildy[UK]: a Nátán a héber Natan név magyar változata.... egyébként miért lényeg, hogy a britek hogyan mondják???

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz