SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Nem kell erre ráparázni!
Gyöngyös, Bugát Pál Kórház, 2018, első baba, természetes úton

Tudom, nem mindenkinek van olyan könnyű szülése, mint amilyen nekem volt, de az optimista hozzáállás mindenképpen sokat segíthet.

Első babámat 2018 májusára vártuk. A kiírás napjához közeledve egy szerda délutánon nagyon keményedett a pocakom, majd csütörtökön reggel is. A baba mozgását sem éreztem igazán. Eldöntöttem: bemegyek Ceglédre a kórházba. A kórházban csak vártam, de nem vizsgált meg senki. 2 és fél óra várakozás után a baba is elkezdett mozogni, így inkább hagytam az egészet és hazamentem. Péntek reggel Gyöngyösre volt CTG-re időpontom. A CTG már mutatott gyenge méhösszehúzódásokat, de én ebből még alig éreztem valamit.

Aznap a férjemmel is összekaptunk. Ő Pesten dolgozik, engem pedig idegesített, hogy mi lesz akkor, ha hétköznap indul be a szülés, egyáltalán hogy tud majd ott lenni a lánya születésénél. Végül úgy alakult, hogy a hétvégén nem dolgozott, eljött Gyöngyösre, és anyáméknál aludtunk. Vasárnapra kirándulást terveztünk. Menjünk Sástóra... nem is, inkább a Galyatetőre! Úgyis csak egy órányira van Gyöngyöstől, készíthetnénk néhány fotót! Egy pár kép sikerült is...

Felértünk a kocsitól a kilátóhoz. Amikor indultunk volna fel a toronyba, már szúrt a hasam alja. Majd éppen a kilátó lábánál kezdett el szivárogni a magzatvíz. Kerestünk egy olyan helyet, ahol nem látott senki. Leguggoltam, és meggyőződtem róla, hogy valóban a víz folyik.

Mondtam a férjemnek, hogy gyorsan lőjünk egy utolsó szelfit. A képen nagyon nevetünk, mert éppen akkor is folyt valami, fájásom meg még nem volt. Mire az autóhoz értünk, már olyan voltam, mint aki bepisilt. Gyorsan kerestünk a csomagtartóban valami rongyot. A sógornőm gyerekének két textilpelusa lett az áldozat, mert az ő autójukkal mentünk kirándulni. Magam alá tettem a textilpelusokat, mire elértünk Gyöngyösre anyámékhoz, az a két vékonyva valami át is ázott. Gyorsan irány a zuhany, aztán a kórház!

Gyöngyösön a Bugát Pál Kórházba mentünk szülni. Ott én voltam az egyedüli, aki anyák napján szült. Aminek persze volt előnye is: egyedül voltam mindenhol: vajúdóban, beöntésnél... Megvizsgált az orvos, persze nem mondott semmit, majd a szülésznő borotvált, beöntést adott. Végül magamra hagytak. Vártam: jöjjön, aminek jönnie kell!

Közben a párom és a szüleim is bejöttek a kórházba, leültek a váróban. Mivel fájások még nem voltak, így a vajúdóban kellett maradnom, hátha beindulnak. CTG-n kétszer is voltam. A szülésznővel megbeszéltük, hogy műszakváltásig nem indítja el az oxit, mert azzal az ágyhoz kötne, inkább járkáljak. Unalmas volt így várni, de persze izgultam is: mégis csak szüléshez készítettek elő!

Fél 6 körül bekötötték az oxitocint a szülőszobán, akkor már bejöhetett a férjem is. Elkezdődtek a fájások. Addig fájás nélkül tágultam 3 ujjnyira. Anyám eközben meg csak írogatott a férjemnek a váróból WhatsApp-on, a férjem meg tolmácsolta, hogy miket ír. Rá kellett szólnom, hogy jelen pillanatban nem érdekel anyám, hanem inkább ő érdekelne! :D 

Negyed hét-fél hét magasságában kezdtek erősödni a fájások. Inkább lefeküdtem, de se oldalt, se hanyatt nem volt már jó. Az orvos újra megvizsgált: 4,5 ujjnyi a méhszáj. Fájás közben vizsgált, így még jobban fájt. Megvárunk még három fájást, és átalakítjuk az ágyat - mondta. Addig viszont nem nyomhattam. Mikor elkezdte a szülésznő szétszedni az ágyat, szóltam, hogy itt baj lesz! Az orvos csak azt mondogatta, hogy ne nyomjak: „levegő lassaaaan orron be, szájon ki!". Hát, köszi! Aztán végre nyomhattam kettőt! Persze nem úgy sikerült, ahogy kellett volna... Első szülés, nem igazán tudtam hogy lenne jó. Az orvos mondta, hogy alulra nyomjak, mert így csak azért haladt a baba, mert ő nyomta kézzel. A következő 3-4 nyomás már jó lett. Én persze pont akkor nyitottam ki a szememet, amikor a doki kezében ott volt a nagy tű a gátmetszés érzéstelenítéséhez... „Ííííí!!!" - mondtam magamban... végül alig éreztem, ahogy beszúrta.

A baba 7:45-kor csusszant ki, megtörölgették, elvágták a köldökzsinórt, rámrakták. A férjem végig mellettem volt a szülés alatt, és nevetett, amikor nem volt fájás. Merthogy én a szünetekben káromkodtam rendesen. :)

Nekem az a legrosszabb élményem az egészben, hogy mindenre emlékszem. És még mindig érzem, ahogy jön ki a hosszú köldökzsinór, kiesik a méhlepény... na, annak nem volt jó hangja... és érezni sem volt jó, ahogy az a puha valami távozott...

Varrás alatt rajtam lehetett a gyerek. Amikor kész lett, mondta a doki, hogy még van két meglepije számomra... egyet-kettőt káromkodtam még magamban, aztán végeztünk is. Nevettünk, aztán megnyomkodta a hasamat az orvos, és megnézett alul kézzel is. Na, akkor nem nevettem. :) Csak így utólag, mert jófej vot a doki, közben még a férjemmel is viccelődött, hogy „ha szűkebbre kéri apuka, az apukát minősíti!". Erre a párom: „Én felvállalom!" :D

Két órát még ott voltunk hármasban, volt aranyóra. A babám áldott jó gyerek volt első éjjel. Fél tízkor toltak át minket a gyermekágyas osztályra, onnantól hajnali négyig aludt, így én is pihenhettem. :)

 

szulestortenetek_17.jpg

elsobaba 2018nyolc gyongyos bugat pal korhaz termeszetesuton

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr4114084425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz