SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Velem ez úgysem történhet meg – avagy hogyan lettem koraszülő I.
Budapest, SOTE II, 2017, első baba, sürgősségi császár, koraszülés

2017. június 6-án pozitívat teszteltem. Nagy volt a meglepetés, mivel ekkor még csak három hónapja kezdtük a babaprojektet, azt hittük sokkal tovább kell próbálkoznunk. De a mi kis csodánk jönni akart. Ekkor lehettem 4-5 hetes terhes.

Nagyon boldogok voltunk, sírtam, amikor először láttam az ultrahangon dobogni a kis szívét. Ekkor még nem is tudtam semmit a koraszülésről, a veszélyeztetett terhességről, hisz ez velünk úgy sem történhet meg! „Koraszülni csak a felelőtlen nők szoktak, akik nem vigyáztak magukra és a babájukra eléggé” – gondoltam magamban és nem is voltam hajlandó ezzel többet foglalkozni. Pedig ma Magyarországon minden 10. terhesség koraszüléssel végződik és ha te vagy a szerencsétlen tizedik, az nagy eséllyel nem a te felelőtlenséged következménye.

Az első trimesztert nagyon könnyen átvészeltem, volt némi hasszurkálás, mellfájdalom, szagérzékenység, de én nem voltam az a hányós, wc ölelgetős, ágyban fekvős kismama. A 12. hetet betöltöttem, a kombinált teszt eredménye alacsony kockázat lett, az ultrahangon meg volt a kicsinek mindene, gondoltam mi baj lehet most már?  

A 20 hetes ultrahangon jelezte a szonográfus hölgy, hogy a lepényem elől fekszik, széli része rálóg a méhszájra, de „ebben a terhességi korban már nem igazán szokott vérzést okozni”. Amikor az orvosomnál rákérdeztem, ő is csak annyit mondott, hogy nem kell vele foglalkozni, ahogy nő a terhesség, úgy kerül feljebb a lepény. Hittem neki, ő biztos tudja, hiszen csak orvos...

Minden csodálatos volt, egészen 23+6-ig. Semmi megerőltetőt nem csináltam aznap, emlékszem éppen krumplit pucoltam a házi gyroshoz. És akkor hirtelen megéreztem. Olyan volt, mint amikor megjön. Meleg volt. Ez nem lehet igaz. VÉREZTEM. Azonnal hívtam a dokimat – aki hirtelen úgy tűnt, azt sem tudja ki vagyok. „Menjen be a Péterfybe. Ott majd megvizsgálják.” 

Elindultunk a kórházba a férjemmel. Rettegtünk. Nem tudtuk él-e még a pici. Délután még éreztem mocorogni. Annyira féltem, hogy sírni sem tudtam. Persze éppen csúcsforgalom volt, közel egy óra alatt értünk be a kórházba. Ekkor este 8 lehetett. 

Beléptünk az omladozó èpületbe, sehol senki, se egy eligazító tábla, hogy merre van a szülészet, se egy portás, takarító, akárki!!! Én meg ott mászkáltam össze-vissza, miközben véreztem!!! Nagy nehezen találtunk egy liftet, ami működött és egy félig leszakadt A4-es lapra ki volt írva, hányadikon van a szülészet... Persze az osztályon is eltelt vagy 5 perc, mire találtunk egy szülésznőt, de ekkor már sírtam, kezdtem minden reményem elveszíteni. A hölgy némi szájhúzás után megnézett dopplerrel és volt szívhang. A kicsikém legalább jól van... A szülésznő ment tovább a dolgára, annyit mondott, hogy az ügyeletes doktor mindjárt jön, addig üljek le. Közel fél órát vártam az ügyeletes dokira... Egy fiatal, arrogáns srác jött, megvizsgált, a diagnózis széli lepényleválás, méhszáj zárt, de most nem olyan erős a vérzés, akár haza is mehetek, ha akarok, persze saját felelősségre. Hogy micsoda? Hazamenni??? Ott álltunk a folyosón a férjemmel és nem értettük, hogyan lehet ez egyáltalán opció, miközben a terhességem közepén vérzem. Miféle ellátás ez? Ekkor szerencsére jött az ügyeletes főorvos, aki közölte, hogy dehogy mehetek haza, szépen befekszem, infúziót kapok és megfigyelnek.

Elfoglaltam az ágyam, jött a nővér, majd hozott egy injekciót. Kérdeztem, mi az, annyit mondott, azért kapom, mert „ha beindul a szülés, az ma még vetélésnek számít, holnaptól koraszülés”. Ha lehet, ettől még jobban megrémültem. Ilyen komoly a helyzet? Meg is szülhetek? Koraszülés??? De hát én úgy vigyáztam magamra végig!!! Miért nem tájékoztat senki megfelelően??? 

Másnap tudtam meg, hogy az első adag tüdőérlelőm kaptam meg – ha a picúr megszületik, ne omoljon össze a fejletlen kis tüdeje, jobb esélyei legyenek az életben maradásra.

Délelőtt bejött a dokim, aki megultrahangozott. Közölte, hogy szó sincs széli leválásról, ez „csak” egy hematóma, szépen kiürül és szervülni fog.

4 további napig feküdtem a kórházban, napi egyszer megkérdezték, hogy vagyok, de nem voltak további vizsgálatok. Ha éppen normális nővér volt, napi egyszer néztek szívhangot, de volt, aki szinte rám se nézett. Mivel elmúltak a panaszaim, hazaengedtek. Azt hittem, ezzel vége a borzalmaknak.

De nem.

Két nap múlva éjjel kimentem pisilni. Lenéztem. Minden tiszta vér. Ébresztettem a férjem, azonnal mentünk a kórházba. Újabb ultrahang, a hematómát nem látnak, nem tudják, honnan vérzem. Befektettek. Másnap reggel felhívtam az orvosom. Nem is jelezték neki az ügyeletből, hogy bekerült a betege... Délután bejött hozzám. Közölte, hogy ők a terhességi korom miatt nem tudnak tovább ellátni. Meg tudnak császározni, de onnantól „térdre és imára”, mert a Péterfy koraszülött osztály ilyen piciket nem tud fogadni, ha itt születik a fiam, át kell szállítani másik kórházba, ahol magasabb szintű koraszülött intenzív osztály van. Megkérdeztem tőle, még is mi a bajom? Annyit mondott: „Nem tudom.” Folytak a könnyeim. Megkaptam a záróm és szélnek eresztettek.  Azt mondta az orvosom, hogy a 32. betöltött terhességi héttől várnak vissza. Tudtam, hogy ide nem akarok semmiképp visszajönni.

Át kellett mennem a SOTE II-re. Nem tudtam, mi fog ott történni, csak annyit, hogy be kell csengessek a szülőszobára. Azonnali UH, méhszájvizsgálat. Zárt méhszáj, se szervült hematóma nincs, se széli leválás. JÓ, DE AKKOR MITŐL VÉRZEK??? HOGYAN LEHETSÉGES, HOGY HÁROM KÜLÖNBÖZŐ ORVOS HÁROM KÜLÖNBÖZŐ DOLGOT LÁT A MÉHEMBEN? Nem tudták megmondani, honnan jön a vér. Befektettek és megkaptam az újabb adag tüdőérlelőm.

Aznap éjjel ismét elöntött a vér. Szóltam az osztályos szülésznőnek, meghallgatta a szívhangot, szerencsére rendben volt. Lefektetett. Két perc múlva ott volt az ügyeletes Doktornő. Egy nagyon kedves, fiatal orvos. Megvizsgált. Ő volt az első, aki nem csak páciensként, hanem egyenlő félként kezelt. Elmondta, hogy valószínűleg az a baj, hogy a lepény a méhem „passzív” szakaszán fekszik és egy-egy apróbb kontrakciónál (ami teljesen természetes), elkezd vérezni a lepény széle, de ez sokszor nem kimutatható ultrahangon (végül valószínűleg nem ez volt a probléma, de végre valaki emberként kezelt).

Másfél hétig feküdtem a Klinikán, többször indult el a vérzés, többször kerültem a vajúdóba megfigyelésre. Egy alkalommal ismét a Doktornő volt az ügyeletes. Ekkor éppen látogatóba jött hozzám a férjem. Megállította az ajtóban és neki is elmondott mindent az állapotomról, mindezt úgy, hogy korábban még nem is találkoztak egymással. Nem hittük el, hogy létezik ilyen lelkiismeretes és törődő orvos. Eldöntöttük, hogy őt szeretnénk, hogy tovább kísérje a terhességem. Szerencsére elvállalt.

A 26. betöltött hét után hazaengedtek, mivel akkor már több napja nem véreztem. Előtte csináltatott a Doktornőm egy nagy ultrahangot, a baba minden jel szerint jól volt, korának megfelelően fejlődött.

A történet folytatása itt olvasható

Nem számít, hogy tegnap történt, vagy 30 éve, könnyű volt, vagy nehéz - küldd el nekünk szüléstörténetedet, írd Te is a blogot! szulestortenet@gmail.com
szulestortenetek_20.jpg
2017het csaszarmetszes elsobaba sote2 koraszules
facebooklike.png
2017het elsobaba peterfy

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr5714116081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz