Ilka fogantatására és születésére már bátyja születése óta tudatosan készültem, készültünk. Az első szülést - bár háborítatlan és természetes volt - nem olyannak éltem meg, amilyennek korábban elképzeltem, és másodjára szerettem volna más, megerősítőbb élményt. Ünnepként szerettem volna megélni ezt az eseményt. Ezért különböző módszerekkel mindent megtettem azért, hogy ez így is legyen (szülésfeldolgozás, szülésfelkészítő tanfolyam, magzati kommunikáció, kismama jóga, útrabocsátó szertartás, pocakhenna stb).

Erre szülésre nem választottunk külön bábát, ez most nem volt fontos nekem, hiszen az első szülésem egyik nagy tanulsága éppen az volt, hogy ezt nekem kell végigcsinálnom, egyedül. Ilyen szempontból pedig mindegy, ki lesz mellettem az otthonszüléseket kísérő szülésznők közül.

A 38. héten, 13 nappal a kiírt időpont előtt, elment a nyákdugó. Mint megtudtam, innentől kezdve általában 7-10 napon belül megindul a szülés, de akár másnap is történhet. Akkor azt hittem, hogy hétvégére már a kezünkben fogjuk tartani kislányunkat, de ahogy közeledtünk a hétvégéhez, kezdtem elengedni a gondolatot, nem akartam ragaszkodni hozzá.

Következő héten, kedden este egyre nagyobb nyomást éreztem az alhasamban, de nem voltam biztos benne, hogy ezek méhösszehúzódások-e. Aludni ezen az éjszakán még tudtam, hála Istennek. Szerda reggel férjem még elindult dolgozni, reggeli után elkezdtem mérni az időt: kb. negyed óránként jelentkeztek az összehúzódások. Jeleztem a bábámnak, aki figyelmeztetett, hogy pihenjek sokat és ne éljem bele magam nagyon a dologba, mert második gyereknél az ilyesmi akár egy hétig is eltarthat. Ez utóbbit nehezen tudtam elképzelni, mert bár jól viseltem az összehúzódásokat, egy hétig azért sok lett volna... illetve a kislányunkat ismerve éreztem, hogy ő is készen áll a
megszületésre, nincsen szüksége ennyi időre.

Fél 11-kor hívtam a férjemet, hogy inkább jöjjön haza, mert szerintem ebből lesz valami. Egy óra múlva otthon is volt. Még elmentek sétálni egyet a kisfiunkkal, én pedig pihentem a kanapén. Ebéd után elaltattam a fiunkat, aki érezhette, hogy valami nagy dolog van készülőben, mert négy órán át aludt.

Kora délután újra mértem az időket, amik rövidültek, a fájások kicsit intenzívebbé váltak. Egy fitneszlabdán ülve, a csípőmet köröztetve azonban remekül át tudtam lélegezni ezeket az összehúzódásokat, így egyáltalán nem esett nehezemre elviselni őket. Aludni viszont már nem tudtam. Estig fokozatosan erősödtek a fájások, utoljára talán 3-4 percesek lehettek, amikor mértem őket. Akkor ittam egy kis vörösbort, hátha az segít elaludni, és lefeküdtem az ágyba.

Alvás helyett azonban hirtelen egy élesebb és kitartóbb fájdalmat éreztem az addigi összehúzódásoknál, majd egy pukkanást hallottam és aztán csorgott a víz a lábaim között. Hamar kimentem a WC-re és megkértem a férjemet, hogy értesítse a bábát. 22:41-kor hívta. Közben jött a következő tolófájás, amihez megpróbáltam felállni és ringatni magamat, ahogy addig is tettem, de ez már nem esett jól, így visszaültem.

Férjem közben elkezdte a kádba ereszteni a vizet, mivel az első gyerekünk vízben született és gondolta, hogy ott majd jól el tudok lazulni. Mondtam neki, hogy „jön”, de ez még nem ment át neki. Aztán, mikor a következő összehúzódás után már a babánk fejét fogtam és szóltam, hogy „itt a feje”, ő is megértette (mindkettőnknek új volt, hogy ez ilyen gyorsan is történhet). Elzsibbadt minden végtagom, ezért kértem, hogy fogja ő a babát. Elhatároztam, hogy többet nem fogok „rányomni” az összehúzódásokra, nem esett jól. Arra koncentráltam a szünetben, hogy „kiengedlek”, és a következő pillanatban már kint is volt a lányunk. Ekkor volt 22:47. Ilka 2018.07.11-én 3.480 g-mal és 54 cm-rel született.

Ezután még volt kb. 20 percünk, amíg a szülésznők kiértek, ami nagyon értékes volt számunkra. Ennél szebb, nekünk valóbb forgatókönyvet kitalálni se tudtunk volna erre a szülésre. Teljesült a még magamnak sem kimondott titkos vágyam, hogy egyedül szüljek. Ezáltal pedig hatalmas megerősítést kaptam abban, hogy semmire és senkire nincsen szükségem a babámon kívül a szüléshez. Ezen kívül családként is nagyon bensőségesen tudtunk kapcsolódni egymáshoz és megtapasztalhattuk a szülés természetességét is: hogy milyen szépen bele tud illeszkedni a hétköznapba, még egy nagyobb gyerek mellett is. Hálás vagyok ezekért a tapasztalatokért!

masodikbaba 2018nyolc intezmenyenkivul termeszetesuton