2018. augusztus 06. reggele. Általános családi idill tombol a rákosborzasztói peremkerületben. A nappaliban a lányok olyan hangerővel nevelik egymást az osztozkodás és az egyetértés örömeire, ami egy panellakásban garantálná a szomszédok által kihívott gyermekvédelmisek állandó látogatását. Eközben apával az étkezőben égi nyugalommal szürcsölgetjük a kávénkat, várva a varázsital élénkítő és idegrendszervédő hatását. Ránézek férjecskére, mondom neki ez annyira "idilikus", hogy eszembe jutott róla egy dal. Előbb énekelni kezdem neki a "Just a perfect day" című számot, majd szerelmem jeléül átváltok a youtube verzióra - hallottam már magamat énekelni. Aztán elindítom a Buena Vista Chanchan-t és olyan jó kedvem támad, hogy még meg is jegyzem, hogy a 08.06. tök jó dátum, akár még meg is szülhetnék ma!

A reggeli dzsihád után a kölköket bepakoljuk az autóba és elindulunk a város másik végébe, a Szent Imre Kórházba NST-re és ultrahangra. Odaérve apa elmegy a lányokkal reggeliért, míg én beülök a dumdumra. Méhtevékenység végre észlelhető, jehh, konkrétan érzem hogy összehúzódásaim vannak. Az UH elmarad, mert Magyarország jobban teljesít: az egyetemi oktató kórházban egy szonáros van, az is szabin. Így közlik, hogy igaz, hogy 40+2 napos vagyok egy víziló méretű babával és méhtevékenységgel, majd két nap múlva jöjjek UH-ra, ha addig nem szülök meg...

Szerencsére a kezelőorvosom legalább bent van, és szokás szerint tartja bennem a lelket. Ígérni semmit nem mer, mert az állapotom változatlan: a méhszájam ugyanúgy 1 ujjnyira van nyitva már egy hónapja. De szerinte a héten már meglesz a baba... hurrá! Részemről már két héttel ezelőtt is késő lett volna, mert ez a baba egy unikornis, szarvval, szárnyakkal és átkozott 650 kg-mal!

Vidám hétfő vége, irány haza, vár a házimunka! Kitakarítok, kimosok, kiteregetek, megfőzök, rendezem a két lányomat, újabb adag ruhát teszek a mosógépbe. Délután 17:15 körül hívom férjecskét, hogy megkérdezzem mi újság vele, elindult-e már a dolgozóból. El! Hurrá! Eltotyogok a WC-re, leülök, erre hangos pattanással, megadja magát a burok, folyik a cucc, engem meg lever a víz.

2 perccel később már vallásvisszaállító fájásaim vannak a WC-ben, persze egyedül vagyok otthon a 2 és a 9,5 éves lányommal... Hívom a sogornőm, hogy jöjjön, mert vigyázni kell a lányokra. Hősiesen hóna alá csapja 4,5 éves porontyát és már indul is. Közben két fájás között telefonálok a dokibának, aki mondja, hogy menjek be a kóházba. Férjecske eközben a város másik végéből inal hazafelé. Hívom őt is: ha kell, jöjjön léghajóval vagy csillagkapuval, de rohadtul siessen, mert műsor van!

Hívom a védőnénit is, mondom neki, hogy sh*t in pancake, ez a gyerek jön! Mit csináljak, míg jön valaki segíteni - vagy lelőni - ekkora kínok közt már mindegy a megváltás! Hívjak mentőt! Jah, csak már beszédhibás vagyok és eszem a vizes törcsit, hogy ne olyan hangosan vinnyogjak, nem akarom megijeszteni a gyerekeket...

A nagylányom egy óriási hős: elterelte a kicsit és játszott vele míg odaért a sógorasszony, aki 30 perc alatt egyéni csúccsal szelte át a kerületet! Sógorasszonyom hívja apát, hogy merre van, aztán hívja a mentőt. Aztán megint hívja a mentőt, hogy itt nincs annyi hátra, mint szeretnék, gázt neki! Közben romantikusan felkérik, hogy nézze meg, domborodik-e már a gátam... Nézünk egymásra a meghatottság és lányos zavar könnyein keresztül, hiszen nem gondoltuk, hogy a kapcsolatunk ennyire elmélyül majd. :D A gyors érkezése honoráriumaként korábban beígért torta mellé a gátamért felajánlok plusz egy tálca sütit... Megnézi: hát... mittomén! 

A mentő megjön, látják, hogy fele se tréfa, ebből Szent Imre nem lesz maximum Bajcsy, az is csak akkor, ha keresztbe teszem a lábam... Közben férjecske nyüszítve-hiperventillálva becsapódik az ajtón, amint meglát félig leőszül. Elindulunk a mentőhöz, ott vár a guriguri, amire másszak mán fel... Persze pont most építenek bicikliutat, a buszmegállót épp a házunk elé költöztették át. Úgyhogy amelyik szomszéd nem szájjal nézett a ház előtt, az a youtube-ról visszanézheti az eseményeket, mert egy egész busznak voltam napi látványosság egy újabb fájással az uramba csimpizve a mentő mellett. Nagy nehezen bekecmergek, ezerrel megindul a mentő is, meg a tolófájások is.

„Ne nyomjon, hogy beérjünk!" Hogy ne nyomjak, mikor érzem, hogy kell?!?! Egy visszatartott tolófájás közepén a Cinkotai úti vasúti átjárón 60-nal átszáguldó mentőautóban, amikor 10 centit pattansz a lekötés ellenére is a mentőágyon - örök emlék marad... 

Megérkezünk a Bajcsyba... a mentősök keresik Petőfit meg a szülészetet, hogy mégis hová vigyenek. Tolnak ide-oda, nekem vizes puncirózsaszín törcsi lóg a számból, jönnek a tolók mint állat. Másszak le az ágyról, sétáljak be a szülőszobára, mert oda nem mehet be a kocsi - és itt még mindig nem estek ki a szemeim!!! Ágyra fel, tappancsoló nuku, ha jön a fájás, fogjam a térdem és nyomjak! Mondom viccel?! Még a mosásom se járt le otthon!

Nyomok kétszer, az orvos ügyelete közben lejár, átad másiknak, aki kitalálja, hogy gyengék a fájásaim - alig 30-60 másodpercesek - adjunk oxit! Nagy nehezen oxi beköt, mert persze vénám sehol, majd második nyomás. Nyomom én, nyomják ők, tán még a portás is nyomja, és Emi hopp! Apa pont ez előtt kemény 2 perccel esett be, így nem maradt le ő sem. Gyerek nem kicsi, viszont bazi nagy, azonnal helyi menő lettem ezen az osztályon is. Cukros? Nem cukros? Nem, csak apa nem tud normál méretekben gondolkozni...

Kedélyes altest restaurálás következik 30 vidám percben, ahol jókat röhögve mondja a szülésznő, hogy rég nevetett ekkorákat és nem találkozott ilyen jó humorú anyukával, főleg ha még azt is figyelembe vesszük, hogy éppen most szültem egy 5 kg feletti kölköt és a gátamat varrják. Jelzem, a kölköm csodaszép már most, lehet, hogy a gyors szüléstől, de az is lehet, hogy a szüleitől.

A burok otthon kb.17:30 körül adta be a kulcsot és Emi 19:10-kor született meg. Szóval van olyan, hogy gyors és könnyű szülés, pedig nem hittem benne... Mindezt azzal együtt írom, hogy a körülmények sem könnyítettek a helyzetemen: hátrahajló méhszájam van, 2013-ban daganat miatt conizáltak, egy 2.390 és egy 4,750 grammos baba után egy 5.390 g-osat volt lehetőségem kipréselni magamból... Nem kell félni a nagy baba megszülésétől sem, nekem minél nagyobb volt a gyermek, annál könnyebb szülésem volt! Az egész fejben dől el: nem kell félni, csak végig kell csinálni, aztán megvan a program egy egész életre! :)

2018nyolc harmadikbaba termeszetesuton bajcsy