SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Otthonszülés egy apa szemével II.
Intézményen kívüli szülés, 2018, második baba, természetes, háborítatlan szülés

A szülés

Adott hétvégén, szombaton óriási pakolásba kezdtünk, a feleségem parancsára. Kiscsajt lepasszoltuk, így két szobát rendbe raktunk. A nejem azt mondta előzetesen, hogy amíg nincs rendben az, amit eltervezett addig nem szül! Punktum! Rendbe raktuk, és elhangzott a bűvös mondat, most már szülhetünk. 11 nappal voltunk a kiírt időpont előtt. Én még aznap este elutaztam, így vasárnap egyedül voltak. Reggel beszéltünk telefonon, és azt mondta valami mintha készülődne. De nyugodjak meg valószínű, hogy csak jósló fájások. Abban maradtunk, ha mégis változna a dolog csörög, mert egy órányira voltam tőlük. Nem változott semmi, így délután nyugodtan érkeztem haza. Sétáltunk még egy kicsit közösen. Este 8-kor telefonáltunk a bábáknak, mondván rendeződni látszanak a fájások 5-7 perces időközökre. Számítsanak rá, hogy éjjel még jelentkezünk.

Negyed tízkor leraktuk a nagyobbikat aludni. Amíg a feleségem fájások közepette altatott, én előkészítettem a terepet a nappaliban. Amikor anya kijött a kanapén még összebújtunk, pihentünk, ráhangolódtunk az este fő mozzanatára. Éjfélkor telefonáltunk újra a bábáknak, hogy ebből bizony szülés lesz, jöjjenek. Ők csomagoltak, én meg mentem fürdővizet engedni a kedvesemnek. Na, ezt viszont a kislány úgy gondolta, hogy felébredésével keresztül húzza. Az anyukáját kérte, aki komoly fájások, és szuszogás közepette visszaaltatta éjjel fél egy körül. Elértünk a kádig, kellemes meleg vizet készítettem a vajúdó anyukának, tényleg látszott rajta, hogy jól esik neki. Segített ellazulnia. Fél kettőkor csöngettek, megérkezett az egyik segítőnk. Feljött, lepakolt, átöltözött, és végrehajtotta az szülés EGYETLEN(!) vizsgálatát, ha úgy tetszik beavatkozását: meghallgatta a baba szívhangját. Szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben volt. Ekkora már majdnem összeértek a fájások. Kettőkor megérkezett a másik szülésznőnk is. Kisegítettem vajúdó feleségemet a vízből, aki a meleg után a hideget vágyta, így lefeküdt a kőre. A bábák mindeközben a nappaliban előkészítették a terepet a szüléshez.

Otthon az anyuka megválaszthatja a szülés pozícióját. A mi esetünkben ez a térdelő helyzet volt – ebben a pozícióban sokat segít a gravitáció is. Kiértünk nappaliba, én elhelyezkedtem a kanapén, míg Ő elém térdelt és erősen belém kapaszkodott minden egyes fájásnál, tolásnál. Érdekesség: a felkészítőn az egyik bába azt mondta, hogy az anyukák vajúdás/szülés közben énekelnek. Igen, ott én is furcsán néztem, de megélni és meghallani ezt az ősi, ösztönös, élettől duzzadó, dallamos hang-kavalkádot különleges volt! Ilyen dolgokat a kórházban nem hallottam, nincs rá lehetőség, ott fegyelmezetten, csendben kell szülni...

Egyre erősebbek a fájások, a feleségem szinte letépi a rajtam lévő ruhát, mindenki érzi, hogy közeleg a végjáték. És ekkor megindult a kisember... „Jaj, ne menj vissza! Gyere kicsi! Jaj, visszacsúszott!”- mondja a feleségem kifáradva, kicsit letörve. Kis pihenő. A bába és én is nyugtatom, hogy következőre kint lesz. Azért nem a következőre, de valóban pár perc múlva kint van a feje, és nyöszörög, sírni próbál, de a fején kívül még más testrésze nincs kint. A bábák is mondják neki: „Kisember, ilyenkor még nem illik kiabálni, ki kell jönni teljesen.” És mint, aki jól nevelt, szót fogad és a következő tolásra kibújik. Éjjel három óra és nekem KISFIAM SZÜLETETT!! Az anyukája háta mögött megláttam a kis testét, és elönt az érzelem cunami...

Nem tudták egyből odaadni az anyukájának, mert rövid volt a köldökzsinór, így a nejem felfeküdt a kanapéra, majd végre ő is kézbe vehette a gyermekét. Csókolgattuk egymást, a picit! Boldogok vagyunk, rólunk szól a pillanat, mi vagyunk a főszereplők, nincs, aki elvigye lemérni, tisztogatni, vizsgálgatni EGYÜTT lehetünk – ÉLVEZZÜK! Csak amikor már kiélveztük a pillanatot (fél órát!), akkor tudjuk meg a bábáktól, hogy a kisfiam burokban(!!!) igyekezett kifelé, és csak az utolsó pillanatban karcolták meg azt, amikor már látták. Szerencsés lesz? Mindenképpen, hiszen hozzánk jött!

A visszacsúszásra is megkapjuk a kielégítő választ: a rövid köldökzsinór ennyit engedett annál a tolásnál. Feltételezhető, hogy a kórházban ezt nem biztos, hogy megvárják, jön a beavatkozás, hisz veszélyben az anya és agyermek: jobb esetben az anya hasából kinyomja a doki, rosszabb esetben irány a műtő. Holott megoldásként elegendő lenne az idő és a bátorító szó! 

A kislányunk végigaludta az egész aktust! Csoda, hisz azért, aki volt már szülésen, tudja, hogy nem egy csendes folyamat... Aztán fél négy után, mint aki tudja, hogy most már ő is jöhet; megébredt. Kihoztam a szobából, ragyogott a kis kék szeme, és szó nélkül megpuszilta mindkettőjüket! Sosem felejtem el, az egyik legmeghatóbb pillanata az életemnek! Most már négyen vagyunk!

Amíg mi örömködünk a bábák észrevétlenül, bennünket egy pillanatig sem zavarva teszik a dolgukat: papírmunkát végeznek, illetve takarítanak a szülés után. Az anya és gyermeke kb. 1 órát voltak még „összekötve” a köldökzsinórral, amit a bábák elég hosszúra hagyva kötöttek el (5 nap múlva minden kezelés nélkül magától le is esett!). A súlyát (3350 g) megmérte, a hosszát (50 cm) meg megkérdezte mennyit írjon be, mert ő bizony nem hajtogatja szét szegény kislegényt egy kétjegyű pozitív egész számért.

A kislánnyal kétszer próbálok meg visszafeküdni – hisz még nagyon korán van (4 óra) –, mindhiába... tudja, érzi, hogy valami megváltozott, aminek ő is részese akar lenni. Nem erőltetem tovább. Kimegyünk és „őrizzük” a kicsit, míg a feleségem megszüli a méhlepényt és a bábák segítenek neki letisztálkodni. Majd miután minden rendben van és mindenki egészséges, adatok kitöltve az összes bürokratikus dokumentumon, a bábák elbúcsúznak, a szerdai viszontlátásig.

Két és fél órával a szülés után már csak magunk vagyunk, a kislányom fogja az öccse kezét, simogatja és puszilgatja. „Anya fogom a kezét, nehogy elmenjen.”- mondja, és nevetést vált ki belőlünk gyermeki naivitása. Elfekszünk, örömmámorban úszunk... próbáljuk kipihenni és feldolgozni, halkan beszélgetve újra átélni ezt a csodás misztikumot. 10 nappal a várható szülés előtt...

Lehet, itt kellene abbahagyni a beszámolót, hiszen szép végszó lenne. De sajnos nem tehetem, még van hátra néhány dolog... 

 

Irány a kórház

Ahogy jön fel a nap, úgy törjük a fejünket a következő megpróbáltatáson. A szülést követően 24 órán belül az újszülöttet látnia kell egy – neonatológus gyakorlattal rendelkező – gyerekorvosnak. Sajnos olyan orvost, aki kijönne házhoz nem találtunk (még a rendeletnél erre megint visszatérek), így nekünk kell bemenni a picivel, és a 12 órája szült anyukával a kórházba. Mindenre felkészítettük magunkat mit fogunk bent kapni, mi ”felelőtlen” szülők... szerencsére pozitív csalódás ért bennünket. Minek köszönhetően?

A szülés előtt néhány héttel a gyerekosztály vezetőjével hosszasan beszélgettünk a tervezett otthonszülésről, és arról hogy nincs orvos, aki kijönne megvizsgálni az újszülöttet. Nyílván ő le akart beszélni bennünket az otthonszülésről; érvek ellenérvek hangoztak el mindkét féltől... Abban maradtunk, ha megszületik és bevisszük a kórházba, akkor megvizsgálják. Ugyanakkor attól nagyon ódzkodott, hogy azt mondja haza is engedik a babát (anyukáról szó sem esett – tehát csak a gyereket fognák bent!), sőt burkoltan a gyermekjóléti szolgálattal is megfenyegetett bennünket, mondván ez a protokoll. Ennek ellenére nekem egy belső hang azt súgta jó embert kerestünk fel, a feleségem ugyanakkor nem volt ilyen pozitív.

A történtek mégis engem igazoltak: a születés reggelén felhívtam, hogy megszületett a kisfiú. Azt mondta ő ugyan nem dolgozik, de vigyük be nyugodtan, valaki megvizsgálja. És hogy miért volt pozitív csalódás? Azért, mert az osztályvezető-főorvosnő szólt az ügyeletesnek, hogy számítsanak ránk. Megvizsgálták, nem akadékoskodtak, nem voltak megjegyzések, és kimondták, szép, egészséges kisfiú. Szerdán visszajött a bába is. Még egy mérés a súlyra (kissé csökkent 3050 g, de 5 napra rá a védőnőnél már 3,5 kg-t mutatott a mérleg) és néhány kötelező vizsgálat volt a teendő. Majd a papírmunka lezárása. Elbúcsúztunk tőle is a jövőben viszontlátás jegyében!

A kötelező oltásokra, illetve vizsgálatokra még be kell mennünk a kórházba külön beutalóval. A védőnő és a házi gyerekorvos is megdicsérték a fiamat, hogy milyen formás, és egészséges.

Hogy hogyan vett rá a feleségem az otthonszülésre? Itt elolvashatod! :)

Küldd el nekünk Te is a szülővé válásod történetét!

szulestortenet@gmail.com

otthonszules_1_1.jpg 2018nyolc masodikbaba termeszetesuton intezmenyenkivulfacebooklike.png

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr7314166221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz