SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

A férjemet nem tudtam felébreszteni, és még a lift is elakadt
Esztergom, Vaszary Kolos Kórház, 2018, első baba, császármetszés

Programozott császárra készültem, ami egy szerdai napra esett volna, ám a kis pocaklakómnak más volt az elképzelése az érkezéséről.

Már jó előre összepakoltam a kórházi csomagomat, és fix helye volt a nappalink kanapéján, hogy ha menni kell, ezzel már ne legyen gond. Így visszagondolva milyen jó, hogy így tettem, ugyanis néhány nappal a tervezett szülés előtt szombaton már furán éreztem magam és mondtam is a férjemnek, hogy lehet, nem húzzuk ki szerdáig egyben. Szombat éjjel már nem is tudtam aludni, úgy gondoltam jósló fájásaim lehetnek, bár első gyermek várása lévén még semmiféle tapasztalatom nem volt. Aztán vasárnap hajnali 2-kor már néztem a fájások közötti időt és fixen 5percesek voltak. Na, ekkor keltettem fel a férjemet, hogy öltözzön, mert indulunk a kórházba. Ő erre visszahúzott az ágyba és még félálomban közölte, hogy csak rosszat álmodtam, még van 3 napunk, nyugodjak meg és aludjak vissza.

Elmentem inkább zuhanyozni, remélve, hogy addig magához tér a férjem, de mire visszaértem a szobába teljesen visszaaludt, így kezdhettem előről az ébresztgetést. Nem tudom más férje milyen, de az enyém elég morcos, ha felébresztem, főleg, hogy mindössze 1-2 órával korábban feküdt le. Szó szót követett, a vége egy szép veszekedés lett, hisz véleménye szerint ezek még nem lehetnek fájások és vissza kéne aludnom, hisz honnan tudhatnám, hogy azok milyenek, még sosem voltak korábban. Aztán nagy nehezen hajlandó volt felöltözni, de arról hallani sem akart, hogy vigyük a bőröndöt magunkkal, mert hogy úgyis feleslegesen megyünk csak be a kórházba. Majd mikor én kezdtem el vinni a táskámat, azért megkönyörült rajtam és puffogva, de betette a kocsiba.

Megérkeztünk a kórházba, de a parkolótól elég sokat kellett gyalogolni, így a bőrönd miatt ismét összevesztünk, hogy feleslegesen nem fogja cipelni, hisz úgyis mindjárt megyünk haza. Hajnali 3 volt, amikor bekopogtunk a szülésznők ajtaján, ki is jött egy nagyon kedves hölgy és bekísért minket a CTG géphez. Rám tette a megszokott módon, majd kiment egy kis időre elintézni valamit. Én teljesen riadt és zavarodott voltam. Emlékszem, ahogy elkezdett kopogni az eső az ablakon azon gondolkodtam, hogy milyen rossz lesz esőben hazamenni, ha azt mondják, hogy vaklárma volt az egész. A CTG gép alig mutatott valamit. Teljesen kétségbeestem, hogy ha ezek nem fájások, akkor mégis mik lehetnek.

Majd mikor könnyes szemmel mondtam a férjemnek, hogy én nem értem mi fájhat ennyire, odajött hozzám és megigazította az érzékelőt a pocakomon. Abban a pillanatban kiugrott az eredmény és már a valós képet mutatta. Hát elég cifrát mondott a férjem, amikor meglátta. Hamarosan visszajött a szülésznő és mondta, hogy elkezdenek előkészíteni a műtétre. Én még értetlenkedtem, hogy „Nekem szerdára van időpontom, nem kéne azt megvárni?”. Csak mosolygott rajtam és mondta, hogy addigra már haza is mehetünk majd. A férjem onnantól csak pislogni tudott, egy hang nem jött ki a torkán, lement a bőröndért és utána végig velem volt, bíztatott és fogta a kezem egészen addig, amíg be nem toltak a műtőbe. Még egy halk bocsánatkérést is hallottam. Infúzió, katéter, minden volt, majd jött a műtősfiú, hogy az ággyal együtt áttoljon a műtőbe.

A műtő egy emelettel feljebb volt, így lifttel mentünk. És amiről egy fájásokkal küszködő kismama csak álmodhat, megtörtént. A lift a két emelet között megakadt és megállt. A műtősfiú annyit mondott csak, „Na, ez remek!”. Nekem lepergett a fejemben minden lehetséges kimenet, hogy mi lesz ha nem jutunk ki innen egyhamar, de szerencsére visszamentünk a kiindulási szintre és másodszorra már sikerrel feljutottunk a műtők szintjére. Az a pár perc a liftben viszont egy életre szóló emlék maradt.

Szerencsém volt, hogy pont ügyeletes volt az orvosom, így a kórházba való érkezésemtől számítva aránylag hamar a műtőbe is kerültem. Korábban volt már sajnos néhány műtétem, vakbél, orrmandula és hasonlók, de ébren még nem voltam azon a helyen soha. Bemutatkozott az aneszteziológus, nagyon kedves doktornő volt, majd megkért, hogy üljek fel, hogy beadja az érzéstelenítőt a gerincembe. Félúton arra kért, hogy lazítsak, mert így nem fog menni, de mivel épp egy hatalmas fájásom volt, mondtam, hogy ennél többet most nem tehetek, erre kihúzta a tűt és mondta, hogy semmi baj, megvárja. A következő próbálozás már gond nélkül ment, szinte meg sem éreztem. Majd jött a következő kérdés a nőgyógyászomtól, hogy ezt milyennek érzem és valamit a hasamhoz érintett. Mondtam, hogy nem tudom milyennek, de érzem. Majd felvilágosított, hogy igen, érezni is fogom, de csak nyomást érzek, vagy fájdalmat? Na, ott lepergett az életem, nem tudtam, hogy mit, csak azt, hogy valamit érzek és csak annyit tudtam mondani, hogy belém ne vágjon, el ne kezdje a műtétet, mert még érzem. Aztán a harmadik próbálkozásnál gondolom megunt engem és elkezdte a műtétet és valóban nem fájt csak nagyon furcsa volt.

Pár perc múlva valami hihetetlenül hatalmas nyomáshoz hasonló érzést érzetem a pocakomban és ekkor megszületett az én édes pici kisfiam. Hallottam, ahogy felsír, én is vele sírtam. Pár perc múlva megmutatták nekem és elmondták, hogy egészséges kisfiú, majd elvitték. Én még egy örökkévalóságot töltöttem a műtőben, amíg befejezték a műtétet, közben egy hölgy odajött a fejemhez és elmondta, hogy 49 cm-rel és 3000 g-mal született a kisfiam, ami azért volt furcsa, mert korábban azt mondták a vizsgálatokon, hogy nagy baba lesz. De ő így volt tökéletes. Én csak arra vágytam, hogy végre a kezemben tarthassam. A műtét során a szülésznő végig beszélt hozzám, nagyon aranyos volt, tartotta bennem a lelket. Engem rázott a hideg, remegtem és azt hittem sosem lesz vége. A kisfiam 6:00-kor szülelett meg, engem több, mint 40 perccel később toltak ki a műtőből. A reszketést, remegést egyszerűen képtelen voltam abbahagyni, azt mondták, hogy ez az érzéstelenítés mellékhatása. Kétségbe voltam esve, hogy hogy fogom így megfogni a kisfiamat, de amikor behozták a szobámba és a karomba tették, azonnal elmúlt a reszketés. Tökéletes pillanat volt.

A férjemmel a mai napig jót mosolygunk azon az éjjelen, bocsánatkérések százain vagyunk túl, óriási szeretetben és most már édeshármasban egy igazi kis családként élünk. Anyaként vállalkozásba kezdtem, Emlékidéző posztereket gyártok a legfontosabbakról a legfontosabbaknak.

programozott_csaszar_2.jpg2 018nyolc esztergom elsobaba csaszarmetszes

followus.pngfacebooklike.png

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr8614251217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása