SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Egy indokolatlan császár után felemelő volt természetes úton szülni
Egy indokolatlan császár után felemelő volt természetes úton szülni

A várandósságom alatt nekem nagyon sok erőt adott, ha más VBAC történetét olvashattam, ezért úgy döntöttem, leírom a saját történetemet is.

Első babám 2013-ban, a 41. héten császármetszéssel született. Elfolyt a magzatvíz, de fájások nem igazán jöttek. A kórházban ágyhoz kötve kellett vajúdnom a folyamatos CTG és az infúzión adott oxitocin és antibiotikum miatt. 4 centis tágulásnál jártunk, letelt a 6 óra a vízelfolyást követően, a folyamat nem ...

Anyai megérzés kontra orvosi rutin
Anyai megérzés kontra orvosi rutin

Első gyermekünket nagyon vártuk a férjemmel, hisz 8 éve együtt voltunk már a tervezésekor. Sajnos első magzatunk elment, alig volt 2 hetes. Majd mikor már nem görcsöltem, hogy már ideje lenne megfogannia, megtörtént a mi kis csodánk. Sokáig "Hihi"-nek hívtuk, mert a nagy hír hallatán férjem órákon át örömködött és nevetgélt. 

Terhességem első 3 hónapját megszenvedtem: meleg volt, semmi étel nem maradt meg bennem és lepényleválás kockázata fenyegette ...

33 órát vajúdtam, mégis csodálatos szülésem volt
33 órát vajúdtam, mégis csodálatos szülésem volt

Lucát 2018. január 22-re vártam. Mivel ő az első babám, nem sok mindent tudtam még a szülésről. Nem tudtam, mi a különbség egy jósló fájás és egy „valódi fájás" között, nem tudtam miből fogok rájönni, hogy indulni kell a kórházba. 

Soha egyetlen CTG vizsgálat sem mutatott eltérést a normálistól: a baba szívhangja tökéletes, méhösszehúzódások még egyáltalán nem voltak. Párszor éreztem mensiszerű görcsöt, de ritkán fordult elő, és hamar ...

Pontos időzítés
Pontos időzítés

Első kisfiammal 2016. június 4-ére voltam kiírva. Június 3-án pénteken még főztem, este lementünk a férjemmel vásárolni. Jól voltam, semmi jelét nem éreztem, hogy másnap szülni fogok. Ráadásul az orvosom is, akihez aznap még vizsgálatra kellett mennem, mert elutazott a kiírásom napján, közölte, hogy itt bizony holnap nem lesz szülés. Ezt látja a vizsgálatok alapján. Gondoltam magamban, hát lesz, ami lesz.

Késő este kerültem ágyba. Reggel ki kellett ...

Velem ez úgysem történhet meg – avagy hogyan lettem koraszülő II.
Velem ez úgysem történhet meg – avagy hogyan lettem koraszülő II.

Hazamentem. Féltem. Csak vécézni, zuhanyozni és enni keltem fel. Majd megőrültem, haszontalannak és mindenre alkalmatlannak éreztem magam. De a kisfiamért kitartottam. Nem vagyok vallásos, de minden reggel hálát adtam, hogy úgy keltem fel, hogy a baba még a pocakomban van. Számoltam a perceket minden nap, mikor ér haza munkából a férjem, nehogy olyankor történjen valami, amikor egyedül vagyok itthon. Teltek a napok, eljutottunk a 30. hétig. Tudtam, hogy ez már nagyon ...

Velem ez úgysem történhet meg – avagy hogyan lettem koraszülő I.
Velem ez úgysem történhet meg – avagy hogyan lettem koraszülő I.

2017. június 6-án pozitívat teszteltem. Nagy volt a meglepetés, mivel ekkor még csak három hónapja kezdtük a babaprojektet, azt hittük sokkal tovább kell próbálkoznunk. De a mi kis csodánk jönni akart. Ekkor lehettem 4-5 hetes terhes.

Nagyon boldogok voltunk, sírtam, amikor először láttam az ultrahangon dobogni a kis szívét. Ekkor még nem is tudtam semmit a koraszülésről, a veszélyeztetett terhességről, hisz ez velünk úgy sem történhet meg! „Koraszülni ...

Otthonszülés angolhonban
Otthonszülés angolhonban

Sári csodás születése után megfogalmazódott bennem, hogy a következő babámat itthon szeretném szülni. Első alkalommal is gyönyörű szülésem volt, ezért úgy éreztem, szükségtelen bemenni a kórházba. Ráadásul a másfél éves nagylányunkat sem tudtuk volna kire bízni, mivel a rokonoktól távol, Angliában élünk.

Angliában mindenről statisztikát készítenek amiről csak lehet. Nem képeznek kivételt ez alól a szülések sem. A sok éve vezetett ...

Kisfiam az előre "megbeszélt" napon érkezett
Kisfiam az előre "megbeszélt" napon érkezett

2018.01.31-re voltam kiírva második babámmal. Ez egy UH-ok alapján korrigált dátum volt 02.06 helyett. A helyi protokoll szerint betöltött 40. héttől naponta kell CTG-re menni a kórházba. Erről tudni kell, hogy már időpontot kérni sem egyszerű, plusz 2-3 óra várakozás, amit a 2,5 évessel nem tudtam volna napi szinten vállalni. Megbeszéltem hát az én kisbabámmal, hogy de jó is lenne ha 31-én valóban jönne. Már előző napokat is úgy alakítottam, hogy start. ...

További jó vajúdást, Anyuka!
További jó vajúdást, Anyuka!

2015. augusztus 14-re voltam kiírva első kisfiammal. Nem volt fogadott orvosom, nem is vágytam rá. Az itteni protokoll szerint a kiírt nap után naponta CTG-re, kétnaponta nőgyógyászati vizsgálaton kell részt venni.

A baba jól érezte magát odabent. Az augusztus 18-i vizsgálat után minimálisan nyílt a méhszáj, így meg tudták nézni a magzatvíz állapotát. Azt hittem rögtön megszülök, olyan “kellemes” volt... Mindent rendben találtak, kis vérzés, enyhe ...

Szülés angol módra
Szülés angol módra

 

Fiatal koromban sokáig rettegtem a szüléstől, mert anyukám (bár ezt azóta is tagadja) egyszer azt mondta, hogy soha életemben nem fog semmi annyira fájni, mint az. Innentől kezdve előttem szóba sem lehetett hozni a szülést. Annak ellenére, hogy nem is hallottam szörnyű szüléstörténeteket, minden részlettől sírni kezdtem, annyira féltem tőle.

Mikor 31 évesen megtudtam, hogy babát várok, már kicsit más ember voltam és szerencsére nem is ...

Alig 7 hónapja szültem, mikor megtudtam: újra babát várok II.
Alig 7 hónapja szültem, mikor megtudtam: újra babát várok II.

Próbáltuk a szülésznő segítségével megtalálni a megfelelő pózokat a vajúdáshoz, de ami a fiamnál működött, ezúttal nem esett jól. A baba meg ahelyett, hogy lejjebb ment volna a burokrepesztést követően, a ctg alapján feljebb kúszott. Nem tetszett neki, hogy megpiszkálták.

A fájások jöttek-mentek, de a tágulás ezúttal is lassan ment. P ár óra elteltével szülésznőm felajánlotta, hogy megkapjam azt a szurit, ami elsőre olyan sokat lendített a dolgokon. ...

Alig 7 hónapja szültem, mikor megtudtam: újra babát várok I.
Alig 7 hónapja szültem, mikor megtudtam: újra babát várok I.

Második terhességem híre villámként csapott le ránk. Az alig 7 hónapos kisfiam mellé október elejére érkezik egy kistesó. Épphogy kezdtem belejönni az anya szerepbe (ez nekem nem ment olyan könnyen), épphogy enyhültek a fájdalmas éjszakák (kisfiam has-, majd fogfájós volt, megspékelve a mozgásfejlődés okozta alvászavarral, sokszor sírt fel éjjel, akár félóránként), máris kezdhetem az egészet elölről. 

Még friss volt az élmény, még nem éreztem ...

Így született egyszerre kislány, anya és nagymama
Így született egyszerre kislány, anya és nagymama

2016. december 15-re voltam kiírva a kislányommal. Első babát várva nagyon izgultam és féltem, nem tudtam mi vár rám. Abban viszont biztos voltam, hogy mindenképp természetes szülést szeretnék, amennyiben ez lehetséges. 

A SOTE II-n terveztem szülni. Egy ismerősöm ajánlott egy ott dolgozó szülésznőt, akit végül fel is fogadtam. December 19-én a szülésznőm tanácsára terminus túllépés miatt befeküdtem a klinikára. Abban állapodtunk meg, hogy ha december ...

Nem kell erre ráparázni!
Nem kell erre ráparázni!

Tudom, nem mindenkinek van olyan könnyű szülése, mint amilyen nekem volt, de az optimista hozzáállás mindenképpen sokat segíthet.

Első babámat 2018 májusára vártuk. A kiírás napjához közeledve egy szerda délutánon nagyon keményedett a pocakom, majd csütörtökön reggel is. A baba mozgását sem éreztem igazán. Eldöntöttem: bemegyek Ceglédre a kórházba. A kórházban csak vártam, de nem vizsgált meg senki. 2 és fél óra várakozás után a baba is elkezdett ...

A kánikulában született gyermek
A kánikulában született gyermek

Az első terhességem a kezdeti rosszullétes időszakot követően problémamentesen zajlott.

Megérzésem ellenére kisfiút hordtam a szívem alatt, akit 2016. június 20-ra jósolt az orvosom. Titkon reméltem, hogy 2 héttel előbb, pont a szülinapomon fog megszületni - apukámmal így történt, vele június 6-án együtt ünneplünk - de a kisfiam igazán jól érezte odabent magát és esze ágában sem volt kijönni.

Minden be volt pakolva már a 36.héten, készen álltunk ...

Tévhit, hogy a programozott császár a legkönnyebb út
Tévhit, hogy a programozott császár a legkönnyebb út

Első babámat császármetszéssel szültem, mert a méhszáj teljesen zárt volt. A szülés gondtalanul lezajlott.

Második babámat 2018 júniusára vártam. A 39. hét 4. napjára előjegyeztek programozott császárra hivatkozva az előző császármetszésemre, magas vérnyomásra és vastag hasfalra. 

A szokásos reggel 5 óra helyett elég volt fél 6-ra felmennem az előkészítőbe, mivel előző este az éjszakás meggyőződött róla, hogy borotválniuk nem kell - meg is ...

Szilveszter a szülőszobán
Szilveszter a szülőszobán

A mi drágaságunk sokat váratott magára, ezért mikor megtudtuk, hogy végre jönni akar, határtalanul boldogok voltunk párommal! 

A terhességem végig problémamentes volt. Elkerültek az első trimeszterben jellemző rosszullétek, a terhességi magas vérnyomás és a magas vércukorszint.

Az egyetlen gondot az jelentette a várandósságom alatt, amikor a harmadik trimeszteri UH-on megtudtuk, hogy a babánk a korábbi fejvégű fekvéséből farfekvéses lett .

Babánkat ...

Testünk erre lett teremtve
Testünk erre lett teremtve

Tavaly nyáron elvesztettem egy hat hetes magzatot. Amit ekkor tapasztaltam az orvosok, de főleg az asszisztensek részéről - annak ellenére, hogy még művi befejezésre sem volt szükség - végképp rádöbbentett arra, hogy tudatosan kell készülni a nagy eseményre. A szüléstől nem féltem, de a beavatkozásoktól és az egészségügyi dolgozók hozzáállásától annál inkább. 

Én választottam orvost, olyat aki megérti a kéréseimet, a hozzáállásomat. Így - ...

Senki sem hitte, hogy megmarad, végül 4,5 kg-mal született a kisfiam
Senki sem hitte, hogy megmarad, végül 4,5 kg-mal született a kisfiam

A várandósságom nem pont úgy alakult, ahogy azt én megálmodtam magamnak.  5 hónapot vártunk, mire megfogant a babánk, ami természetesen eltörpül több évnyi sikertelen próbálkozás mellett, de azt hiszem, elmondhatom, ez volt életem legnehezebb és legfájdalmasabb időszaka.

Soha nem voltam még olyan boldog, mint mikor megjelent végre az a bizonyos 2 csík a teszten! Viszont nem örülhettem sokáig, mert néhány nappal később elkezdtem nagyon erősen, intenzíven ...

Hatalmas babám villámgyors születése
Hatalmas babám villámgyors születése

A terhességem 25-30. hete között folyamatosan keményedésekkel, jósló fájásokkal küzdöttem. Nehéz időszak volt ez: a stresszes munkahelyem, a férjem munkahelyváltása, 2 kutya folyamatos sétáltatása és egy előttünk álló költözés. Nagyon féltem, hogy idő előtt érkezik a kisbabánk. Aztán teltek-múltak a hetek, a 36. héten végre beköltöztünk a házunkba, minden elrendeződött... a jósló fájások elmúltak. Azt vettük észre, hogy itt a kiírt időpont, ...

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása