SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

Próbáltuk a szülésznő segítségével megtalálni a megfelelő pózokat a vajúdáshoz, de ami a fiamnál működött, ezúttal nem esett jól. A baba meg ahelyett, hogy lejjebb ment volna a burokrepesztést követően, a ctg alapján feljebb kúszott. Nem tetszett neki, hogy megpiszkálták.

A fájások jöttek-mentek, de a tágulás ezúttal is lassan ment. Pár óra elteltével szülésznőm felajánlotta, hogy megkapjam azt a szurit, ami elsőre olyan sokat lendített a dolgokon. Valami izomlazító és fájdalomcsillapító hatású koktél ez, amit a fenekembe kaptam. Ettől vártam a megváltást. 

A szurit követően bevonultam a zuhany alá, hogy amíg hat a szer, addig is kellemesebben teljen az idő. A zuhany hatására viszont olyan szinten felerősödtek a fájások, hogy csak az agyamat lazította le a szer, a testemet ezúttal nem. 

A ctg-n közben azt vették észre, hogy a babám pulzusa nagyon magas már egy ideje. A dokimat elhívták, így az ügyeletes orvos vizsgált meg, aki azt mondta a szülésznőmnek, ha továbbra is ilyen magas marad a baba pulzusa, császárra lesz szükség, mivel a tartósan magas pulzus agyvérzést okozhat a babánál.

Végigfutott rajtam a rettegés. A babám állapota miatt fontos lett volna megőriznem a higgadtságomat, de amikor a tapasztalt szülésznőm arcán egy pillanatra átfutott a tanácstalanság, még feszültebb lettem. Észrevette a pánikomat és gyorsan visszarántott, hogy ne aggódjak, épp azon gondolkodik, hogy milyen módszerrel tudunk segíteni a kicsinek megnyugodni. Közben a dokim is megnézte, mi a helyzet és próbált ő is nyugtatni.

A szülésznőm tanácsára a szülőágyra feküdtem és így vajúdtam tovább. 2 fájás bal oldalon fekve, 2 fájás a jobb oldalon. Ez működött. A kislányom megnyugodott, így én is. Ezzel a módszerrel haladtunk tovább. Kezdtem elveszteni a külvilágot, csak a fájások jutottak el az agyamig. Kapaszkodtam az ágyba, a párom közben simogatni próbált, de nem esett jól, így leállítottam. Időnként felálltam, hogy a gravitáció is segítsen nekem, meg el is zsibbadtam.

Az egyik ilyen ácsorgás alatt jött az ötlete a szülésznőmnek, hogy csimpaszkodjak a párom nyakába és nehezedjek rá a fájás alatt. Emlékeztem, hogy a fiam szülésénél ez nem esett jól, nem találtuk a jó pózt, de adtam neki egy esélyt. Ezúttal nagyon jó volt egy kicsit átadni a terhemből neki.

Az egyik ilyen csimpaszkodós fájás közben jött végre az érzés, hogy nyomnom kell. A fájások egyre sűrűbben és erősebben követték egymást és ismét jött az a bizonyos hörgésszerű hang a torkomon. Párom utólag mesélte, hogy eközben ő érezte a hasfalamon keresztül, hogy a babánk mennyire erősen küzd és rugdos a kis lábaival. Lenyűgöző volt számára is az egész. 

Olyan jól esett volna ebben a pózban maradni, párom nyakán lógva, de az orvos és a szülésznő felparancsoltak az ágyra. Ezúttal tisztán hallottam a szülésznőm instrukcióit, meg is tudtam őket valósítani. Hol lassabban kellett tolnom, hol pedig teljes erőből. Két vagy három tolás után egy kisebb megkönnyebbülést éreztem, azt hittem azért, mert gátmetszést alkalmaztak. Pedig nem. A kis fejecske volt az, ami már kibújt. 

A következő tolófájással pedig teljes egészében a világra jött Léna, 2017. október 13-án 15:48-kor, 3840g-al és 56 centivel. Minden fájdalmam elmúlt egycsapásra és azonnal szerelembe estem, amint megláttam... Megint.

A felépülésem a gátvédelemnek köszönhetően sokkal gyorsabb volt, mint elsőre és a szoptatással is ügyesebbek voltunk a pici lánnyal.

Volt hely az egyik fizetős kétágyas szobában, így nyugodtabb voltam a fürdőszobában uralkodó viszonyok miatt is. Mivel sosem pelenkáztam még kislányt korábban, kértem és kaptam segítséget a csecsemős nővérektől, akik igyekeztek mindig készségesen segíteni másoknak is, ahogy én láttam. 

A klinikán végig biztonságban éreztem magunkat, a csecsemőosztályon is jól telt a nem egész 3 napunk. Pénteken szültem és hétfőn már mehettünk is haza.

Hálás vagyok minden közreműködőnek! :)

A történet első része itt olvasható!