SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Minden a terv szerint
Minden a terv szerint

Szerencsésnek mondhatom magam, mert az egész terhességem problémamentes   volt. Tekintve, hogy pajzsmirigyalulműködés és inzulinrezisztencia miatt kicsit nehezebb volt összehozni a babát, tartottam attól, hogy ezek a   terhesség alatt is gondot okoznak majd, de a semmiből rámtörő   fáradtságon kívül semmi tünetem nem volt. Még a pocakom se nőtt meg olyan egyértelműen. Ezt az is bizonyítja, hogy még 35 hetesen is többen félve kérdezték, hogy csak jól ...

Szüljön most Anyuka, ma pont ráérek!
Szüljön most Anyuka, ma pont ráérek!

Harmadszorra is belevágtunk a babaprojektbe. Nem szerettem a terhességet, mégis úgy gondoltam, hogy a fiamnál nem is viseltem olyan rosszul, biztos nem lesz most sem olyan vészes. Tévedtem. Borzalmas volt, állandóan hányingerem volt, ingerlékeny voltam és fáradékony, ráadásul  volt már két gyermekem. A fiam abban az évben kezdte az ovit, ő alig volt beteg, én viszont állandóan.

Tényleg, folyamatosan beteg voltam. A hányós-hasmenéses vírust is sikerült ...

Soha többé szülésindítást!
Soha többé szülésindítást!

Az első terhességemet nagyon nehezen viseltem, emiatt nagyon hezitáltam, hogy bele merjek-e újra vágni. Végülis csak sikerült meggyőznöm magam, hogy ha kisbabát szeretnék, sajnos nekem kell kihordanom. A méhszájam ezúttal is hamar nyílni kezdett, így megint pihennem kellett (volna), de mivel volt már gyerkőcöm ez nem volt olyan egyszerű.

Csodák csodájára ezt a terhességet nem is viseltem olyan rosszul, mint számítottam rá. Annyi emberrel össze sem vesztem, ...

Ki tette ide már megint ezt az életlen ollót?!
Ki tette ide már megint ezt az életlen ollót?!

Első terhességem nagyon nehezen indult: az első három hónapban állandóan émelyegtem, a második trimeszterben pedig az állandó hangulatingadozásaimmal borítottam ki mindenkit, aki közel állt hozzám. A harmadik trimszeterben a hangulatingadozások mellett már az állandó vizelési ingerrel és kialvatlansággal is küzdöttem. Nagyon vártam hogy vége legyen. Be kell vallanom: utáltam terhesnek lenni.

2009. május 21-ére voltam kiírva, de mivel a méhszáj nagyon ...

Remegő kézzel nyúltam 1.410 grammos kisfiam inkubátorába
Remegő kézzel nyúltam 1.410 grammos kisfiam inkubátorába

Tavaly télen úgy döntöttünk, hogy belevágunk a baba projektbe. Mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni, nem érdekelt mások véleménye ezzel kapcsolatban. 2017 szeptemberében kezdtünk próbálkozni. Hetente vettem a teszteket, mindegyik negatív lett, 2 hónapon keresztül. Vegyes érzések kavarogtak bennem, mivel ugyan a tesztek negatívak lettek, mindeközben a menstruációm nem jött meg, így reménykedtem, hogy baba van a dologban...

Igazam is lett, november végén ...

Bocsánat, elvágtuk a baba arcát
Bocsánat, elvágtuk a baba arcát

Két tinilány boldog anyukája vagyok. Az én történetem már régi és poros, mégis emlékszem minden pillanatára. Bármennyire is horror a sztori, hálával és köszönettel tartozom a Kútvölgyi Kórház orvosainak, akik annó, 2005-ben megmentették a kislányom életét és a csecsemős nővéreknek is, akiktől rengeteg odaadást és szeretetet kaptunk a bent töltött napokban.

A terhességem zavartalan, boldog időszak volt. A türelmem már nagyon fogytán volt, amikor ...

Évekig váratott magára, a programozott császár időpontját mégsem tudta kivárni
Évekig váratott magára, a programozott császár időpontját mégsem tudta kivárni

Több évnyi sikertelen próbálkozás és két örökbefogadás után nem hittem volna, hogy valaha én is megtapasztalhatom, hogy milyen egy aprócska rúgást érezni a szívem alatt. Hogy ilyen közel lehetek valakihez, hogy nem kell napokat, heteket várni, hogy megfoghassam a kezét, hanem velem lehet már a legelejétől... és legfőképp, megtapasztalhatom milyen is egy újszülött baba illata, érzése...

Azt hiszem, kevés ember van, aki két különböző módon válik ...

Rutinszerű volt a szülésem, mégis egy hónapot töltöttem kórházban
Rutinszerű volt a szülésem, mégis egy hónapot töltöttem kórházban

Távoli emlék már, mégis minden pillanatát átérzem. Emlékszem, milyen izgatottan vettem a teszteket, vártam, hogy megfoganjon egy kis élet odabent. Mindezt titokban, mert 17 évesen, kollégistaként nem mindenki álmodik gyermekáldásról. Karácsonykor bejelentettük az eljegyzést, szilveszterkor a terhességet. A nagymamám összeomlott, szíve vágya volt, hogy főiskolára menjek, anyukám pedig választás elé állított: vagy abortusz, vagy költözés. Másnap ...

A kislányom Alonsót is megizzasztotta volna
A kislányom Alonsót is megizzasztotta volna

Rengeteg (rém)történet kering az emberek fejében a szüléssel kapcsolatban. Barátnők, kollégák rémisztik halálra szegény lányokat, akik emiatt félve indulnak el az anyává válás útján. Noha a szülés még manapság sem egy délutáni babazsúr, de azért nem is maga a világvége.

Mivel nekünk nem volt  túlzottan sok gyakorlatunk és tapasztalatunk a témában, ezért szerettük volna kicsit tisztába tenni fejben a dolgokat. Ugyanis ez is - mint minden - fejben dől ...

Rohammentő és csokoládé, avagy utam a császármetszéstől a természetes szülésig
Rohammentő és csokoládé, avagy utam a császármetszéstől a természetes szülésig

Nagyon készültem a természetes szülésre már az első várandósságom idején is. Elolvastam Leboyer „A gyöngéd születés” című könyvét, tréningeztem a választott orvosom, és próbáltam olyan szülésznőt találni, aki abban a kórházban partner tud lenni ebben. Ahogy közeledett a szülés kiírt időpontja, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egy egyetemi gyakorló kórház nem biztos, hogy a háborítatlan szülés megfelelő helyszíne lesz. Orvost, és ...

A férjemet nem tudtam felébreszteni, és még a lift is elakadt
A férjemet nem tudtam felébreszteni, és még a lift is elakadt

Programozott császárra készültem, ami egy szerdai napra esett volna, ám a kis pocaklakómnak más volt az elképzelése az érkezéséről.

Már jó előre összepakoltam a kórházi csomagomat, és fix helye volt a nappalink kanapéján, hogy ha menni kell, ezzel már ne legyen gond. Így visszagondolva milyen jó, hogy így tettem, ugyanis néhány nappal a tervezett szülés előtt szombaton már furán éreztem magam és mondtam is a férjemnek, hogy lehet, nem húzzuk ki szerdáig ...

Kalandos szülés Angliában
Kalandos szülés Angliában

A történetem úgy kezdődött, hogy megismerkedtem egy angol fiúval, aztán az esküvőnk előtt 1 héttel megtudtam, hogy babát várok. Így 7 hetes terhesen költöztem ki Angliába. Egy viszonylag ritka véralvadási probléma miatt (APS - antiphoszpolid szindróma) már a várandósságom elején mondták, hogy mindenképp a terminus előtt kell hogy megszülessen a babám.

Mi is az az APS? Egy véralvadási probléma, ami miatt a véred jobban alvad a megszokottnál. Ez ...

Kanadában nem parázzák túl a VBAC-t
Kanadában nem parázzák túl a VBAC-t

2017. április 24. Egész nap fájdogált a hasam és a derekam, de pihenésre elmúlt. A pocakom egyértelműen leszállt, és a formája is megváltozott. Sétáltam 6 km-t: reggel elvittem a kislányomat bölcsibe, délután pedig elmentünk vásárolni és játszóterezni. Jól el is fáradtam nap végére. 

Április 25. Már hajnalban éreztem, hogy ma nem lesz könnyű utam a bölcsiig, mert fáradt vagyok, és kellemetlenül érzem magam. A bölcsi 1,5 km-re van, 9-kor indultunk. ...

Egy vízben szülés története
Egy vízben szülés története

Első kislányom érkezésével megfogalmazódott bennem, hogy írnom kell. Írnom kell, méghozzá nemcsak a szülés, hanem a várandósság alatti élményeimet is, hogy segíthessek ezzel más kismamáknak, hiszen én is a 9 hónap alatt jöttem rá, hogy igenis vannak jogaink. Van jogunk eldönteni, hogyan szeretnénk szülni, van jogunk azt mondani, köszönöm, nem így képzeltem el. Ezzel az írással szeretnék minden várandós kismamának üzenni, hogy hallgassatok a ...

Otthonszülés egy apa szemével III.
Otthonszülés egy apa szemével III.

A szülésig vezető út nem mindig van jó szándékkal kikövezve...

Mi történik akkor, amikor eldöntitek, hogy ráléptek az otthonszülés rögös útjára? Először is, még a legközelebb állóktól is megbélyegzésre számíthattok, hogy nem vagytok normálisak, csak is rosszat akarhattok a gyereknek, felelőtlenek vagytok.... Miért nem gondoltok a következményekre?

Válaszom: van egy egészséges anya, egy egészséges magzat, és egy problémamentes várandósság. ...

Otthonszülés egy apa szemével II.
Otthonszülés egy apa szemével II.

A szülés

Adott hétvégén, szombaton óriási pakolásba kezdtünk, a feleségem parancsára. Kiscsajt lepasszoltuk, így két szobát rendbe raktunk. A nejem azt mondta előzetesen, hogy amíg nincs rendben az, amit eltervezett addig nem szül! Punktum! Rendbe raktuk, és elhangzott a bűvös mondat, most már szülhetünk. 11 nappal voltunk a kiírt időpont előtt. Én még aznap este elutaztam, így vasárnap egyedül voltak. Reggel beszéltünk telefonon, és azt mondta ...

Otthonszülés egy apa szemével I.
Otthonszülés egy apa szemével I.

Elöljáróban

Van már egy gyermekünk, egy gyönyörű kék szemű, szőke, göndör hajú két és fél éves kislány. Szépen fejlődik, talán kortársait megelőzve is, hiszen beszédében érvel, és már másfél évesen szobatiszta volt.Az ő születése kórházban történt, komplikáció mentesen. A terhesség alatt ugyan volt a feleségemnek egy trombózisa – ami a baba rossz fekvése miatt alakulhatott ki -, de ettől eltekintve minden rendben volt. Azért itt egy ...

Egy 5,4 kg-os unikornist hoztam világra!
Egy 5,4 kg-os unikornist hoztam világra!

2018. augusztus 06. reggele. Általános családi idill tombol a rákosborzasztói peremkerületben. A nappaliban a lányok olyan hangerővel nevelik egymást az osztozkodás és az egyetértés örömeire, ami egy panellakásban garantálná a szomszédok által kihívott gyermekvédelmisek állandó látogatását. Eközben apával az étkezőben égi nyugalommal szürcsölgetjük a kávénkat, várva a varázsital élénkítő és idegrendszervédő hatását. Ránézek férjecskére, ...

A magzatvíz elfolyása után 6 perccel már a kezemben tartottam a kislányomat
A magzatvíz elfolyása után 6 perccel már a kezemben tartottam a kislányomat

Ilka fogantatására és születésére már bátyja születése óta tudatosan készültem, készültünk. Az első szülést - bár háborítatlan és természetes volt - nem olyannak éltem meg, amilyennek korábban elképzeltem, és másodjára szerettem volna más, megerősítőbb élményt. Ünnepként szerettem volna megélni ezt az eseményt. Ezért különböző módszerekkel mindent megtettem azért, hogy ez így is legyen (szülésfeldolgozás, szülésfelkészítő tanfolyam, ...

Amikor semmi sem a terv szerint alakul
Amikor semmi sem a terv szerint alakul

Első kisfiammal 2017. július 25-re voltam kiírva. A terhesség nagyon szépen zajlott, bár terhességi cukorbetegségem lett, ami miatt diétát kellett tartanom, de talán ennek is volt köszönhető, hogy a végére nem híztam sokat. Iskolatitkár vagyok és június 15-ig dolgoztam, ekkor 34 hetes terhes voltam, nagyon jól bírtam a munkát, minden fáradtság nélkül. A pocakom sem volt túl nagy, félidőig nem is látszott.

Aztán 2017. június 23-án, pénteken, a háziorvoshoz ...

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása