A történetem úgy kezdődött, hogy megismerkedtem egy angol fiúval, aztán az esküvőnk előtt 1 héttel megtudtam, hogy babát várok. Így 7 hetes terhesen költöztem ki Angliába. Egy viszonylag ritka véralvadási probléma miatt (APS - antiphoszpolid szindróma) már a várandósságom elején mondták, hogy mindenképp a terminus előtt kell hogy megszülessen a babám.

Mi is az az APS? Egy véralvadási probléma, ami miatt a véred jobban alvad a megszokottnál. Ez megnyilvánulhat trombózisban (ha a családban volt már, az is lehet figyelmeztető jel), de lehet “csak” annyi a tünete, hogy terhesség esetén elzáródnak a mikrovérerek és/vagy az 1. trimeszterben magyarázat nélkül elhal a magzat, vagy a 2. trimeszterben vetélés/koraszülés következik be, vagy a 3. trimeszterben alulfejlődik a magzat, vagy hirtelen a placenta nem képes ellátni a feladatát. Kezelése általában a terhesség alatt szedett aszpirin, esetenként véralvadásgátló injekcióval kiegészítve. Laikusként írom ezeket a sorokat, de ha megmagyarázhatatlan vetéléseid vannak (sem fertőzés, sem hormonális ok nincs a háttérben), akkor érdemes véralvadást tesztet végeztetni. Nekem a kezelőorvosom annyit mondott, hogy a betegség ismerete mellett is csak 80% az esélyünk egy sikeres terhességre.

Szerencsére a terhességem alatt minden rendben volt. A harmadik trimeszteri ultrahangok is egy szépen fejlődő csecsemőt mutattak, de a 36. héten még mindig farfekvéses volt a kisember. Az angol orvosomat teljesen kétségbe ejtettem, amikor előálltam azzal, hogy én szeretném a babát természetes úton megszülni. Kiderült, hogy ez nem lenne lehetetlen, de a nálam beirányzott 38. heti indítással együtt már túl veszélyes. (Megismerve az ipswich-i kórház statisztikáit - egyetértettem. Nagyon kevés farfekvéses esetük volt, és sajnos nagyon sokszor lett rossz vége.)

A kezelőorvosom végtelenül türelmes volt, minden eshetőséget felvázolt. Felajánlotta a külső megfordítás lehetőségét. Ez abból áll, hogy ultrahangozás és egy izomlazító beadását követően az orvos mindenféle polcolással olyan helyzetbe hozza a hasadat, hogy a gravitáció is segítségére legyen, majd kézzel megpróbálja megfordítani a babát. Kaptam egy tájékoztatót, miszerint kellemetlen érzés lehet… hát a frászt, eléggé fájt! Rendesen megkönnyeztem a kísérleteket... Háromszor próbálkoztak, utána azt mondták, hogy ha egy gyerek nem akar megfordulni, annak oka van. Ezért előirányoztak a 38 hét 4. napjára, keddre császármetszésre.

Rettenetesen féltem a császármetszéstől egész terhességem alatt, és végig hangoztattam, hogy én nem bírom ki hogy tudatomnál legyek miközben belémvágnak. Mivel Angliában semmit nem csinálnak akaratod ellenére, azt mondták, hogy ha kérem, akkor elaltatnak. A császármetszésre történő felkészülés itt úgy történik, hogy egy nappal előtte behívnak a szülésznővel egy pre-op megbeszélésre, ahol mégegyszer mindent megvizsgálnak (sőt még szuperbaktériumra is tesztelnek, nehogy behozz valamit a kórházba), elmondanak mindent részletesen, egészen odáig, hogy miként tudtok hosszú távon parkolni a kórház parkolójában. (Mellesleg én két szteroid injekciót is kaptam, biztos ami tuti, mert még nem voltam 40 hetes).

Eljött a kiírás napja, de nekem végig az volt az érzésem, hogy ez nem a helyes dátum a fiam születésére. A császármetszés napján pontos instrukcióim voltak. Az utolsó energiaitalt reggel 6-kor kellett elfogyasztanom, 8-ra megérkezni a kórházba. Egy kórteremben 4 császáros kismama várt műtétre. Flottul haladtak a dologgal. Jött a szülésznő, ellenőrizte a vérnyomásomat, CTG-t csinált, hozta a ruhát, a kompressziós harisnyát. Megérkezett az altatóorvos, talán ő volt az egyetlen kellemetlen élményem Angliában. Egy tesztoszteronban úszó, én mindent jobban tudó nárcisztikus férfi volt, aki halálra ijesztett azzal, hogy egy teljes altatással mekkora kockázatnak teszem ki magamat, akár bele is halhatok a túlsúlyom miatt, meg hogy terhesség alatt nagyobb a vérzés kockázata... Mindezt a műtét előtt félórával közölte velem. Mivel nem tágítottam, hozott egy papírt is a kockázatokról, ami már messze nem volt annyira durva, mint az elmondottak. Alá kellett írnom, hogy tudomásul vettem. Majd érkezett a szülész az utolsó ultrahanghoz, mire kiderült, hogy az én pici fiam közben megfordult. Azaz változott a terv, átkerültünk egy másik kórterembe indításra. 

Először egy szalagot helyeztek fel, ami 24 órán át hat. Mondanom sen kell, nem nagyon működött. 4 óránként CTG-re tettek, majd a 24 óra leteltével megállapították, hogy semmi nem történt, a méhszáj továbbra is zárt, ezért továbbhaladtunk a következő cucchoz, ami vagy por vagy zselé, a lényeg, hogy a méhszájhoz helyezik fel. Ez nem volt kellemes, ahogy az előző felhelyezése sem. 6 óra elteltével továbbra sem történt semmi. Szerda este aztán megkaptam a második 6 órás dózist, ami aztán az éjszaka közepére elég kellemetlen görcsöket hozott. Se állva, se fekve nem volt jó. Miközben a párom aludt, én emlékeim szerint 1 órán keresztül sétáltam körbe-körbe a szülészeten. Aztán végül adtak egy paracetamolt, elaludtam, és reggel úgy ébredtem, mintha mi sem történt volna. Ekkor már azt mondták, ha bármennyire nyitva vagyok, akkor burkot repesztenek hogy beinduljanak a dolgok.  

Eljött a csütörtök. A méhszájam továbbra is zárt volt. Na ekkor olyasmi történt, ami Magyarországon szerintem soha: hazaküldtek!. Azt mondták, jöjjek vissza szombat reggel. A csütörtök délutánt és a pénteket otthon, pihenéssel töltöttem.

Szombat reggel - immáron rutinosként, egyedül mentem be a kórházba, a páromat elküldtem dolgozni (mivel Angliában 2 hét kispapaság jár mindenkinek - ezért szerettük volna, ha a két hét újraindul és nem a keddi tervezett császártól számolódik). Tudtuk, hogy mire megvizsgálnak, és eljutnak a cucc felhelyezéséig, órák fognak eltelni. Igazunk is lett. 10-re érkeztem, 1-kor helyezték fel az anyagot. Na itt már szépen jöttek a görcsök, ezerrel üzengettem a páromnak, hogy ugye munka után rögtön jön? De persze a CTG továbbra sem mutatott érdemi fájást, sőt a végén megvizsgálva kiderült, hogy továbbra sem történt semmi, a méhszáj zárt. Na itt jött el az a pillanat, hogy úgy éreztem, nem haladunk semerre, ezért én magam vetettem fel, hogy újabb próbálkozás helyett (ami után ők is császármetszést javasoltak volna), mit gondolnának, ha mégis császármetszés lenne. Erre végül rábólintottak. Engem áttettek egy másik kórterembe, hogy kialudjam magam, a párom meg hazament aludni.

Vasárnap reggeltől készenlétben voltam, végül kora délután érkezett el az én időm. A nőgyógyász nagyon kedves volt és biztosított, hogy minimális a vérzés esélye, az aneszteziológus pedig egy megértő energiákat sugárzó fiú, aki végül meggyőzött, hogy legyen mégis csak gerincérzéstelenítés. Abban maradtunk, hogy elaltat, ha mégis kérem. Itt már nagyon kivoltam lelkileg is, már minden tűszúrás nagyon megviselt, amit a szülésznőm is érzett, ezért ahol lehetett, próbált a vérvételekkel spórolni, de ez nem mindig jött össze.

A műtő a felső emeleten egy gyönyörű napsütötte szoba volt, kilátással a városra. Mindenki bemutatkozott, mosolygott rám, bátorított, a kisebb pánikrohamomon átsegítettek - Magyarországon ezért tuti leordították volna a fejem, hogy mit balhézok. Az anesztes nagyon kedves volt és azt hazudta még csak egy kisebb érzéstelenítőt ad, amikor valójában már az igazit adta be. Ezt nagyon értékeltem. Utána pedig demonstrálta, hogy tényleg nem érzek semmit. Nagyon készültem. Az egyik fülemben relaxációs zene szólt, a másik fülembe a párom suttogott, hogy terelje el a figyelmemet arról ami történik. Facebook csoportok leírásai alapján arra készültem, hogy rángatást stb fogok érezni, de szerencsére semmit nem éreztem. Az egyetlen ijesztő pillanat a műtét kezdete volt, amikor mintha egy forró takarót terítettek volna rám: nem kaptam levegőt és azt hittem mindjárt felugrom a műtőasztalról, ha nem enyhítenek a légszomjon és a forróságon. Szerencsére kaptam oxigénmaszkot meg hideg borogatást és az érzés eltűnt. Utána már csak arra emlékszem, amikor meghallottam a fiam sírását és végig azt ismételgettem, hogy nem hiszem el! Kb. 1-2 perc alatt a párom kezébe adták, sőt én is megsimogathattam. A varrásra alig emlékszem - csak azt kérdezgettem mennyi idő még.

Az őrzőben kb fél órát töltöttem. A szülésznő még egy percre elvitte a babát egy asztalhoz felöltöztetni és lemérni, de utána azonnal mellre tehetem, sőt a párom is megfoghatta. Majd levittek a kórterembe, ahol a baba végig velünk volt. Így töltöttük az első éjszakát - nem sokat aludtunk 4 újszülöttel egy kórteremben. A fájdalomcsillapításról még érdemes szót ejteni: itt azt mondják ne is várjam meg hogy fájjon, ezért 4 óránként hozták a fájdalomcsillapítót, amit otthon is folytattam, aztán az első hét folyamán szép lassan egyre kevesebbet használtam. Másnap reggel eltávolították a katétert, segítettek kimenni a mosdóba és megmosakodni. Azt mondták, ha jól érzem magam és jók a vérvételi eredményeim, akkor mehetek haza. Mivel a kórházban szinte lehetetlen volt a pihenés, ennek nagyon örültünk. Már kora délután elengedtek volna, de a gyerekorvosi vizsgálatra este 9-ig várnunk kellett, így csak ez után mehettünk. 

A területi szülésznő naponta kijön és ellenőrzi minden rendben van-e egészen a baba 10 napos koráig. Sajnos ez nálunk azt jelentette, hogy szerdán azonnal visszaküldött minket a kórházba sárgasággal, ahonnan végül pénteken jöttünk haza, de még így is hamarabb végleg otthon voltunk, mint sok helyen Magyarországon.

Én nagyon örülök, hogy Angliában szültem. Féltem a nyelvi nehézségektől, hogy vajúdva majd nem értem mit kérnek tőlem, de mindig türelmesen elmagyarázták mi történik. Egy pillanatig sem éreztem magamat kiszolgáltatottnak, nem ordították le a fejem, és mindig a beleegyezésem után történt velem bármi. Külön tetszett, hogy itt rugalmasan kezelik a szabályokat, hogy neked a legjobb legyen. Készül szülési terv is, ahol előre leírod mit szeretnél és ezt tényleg elolvassa minden szülésznő aki veled foglalkozik.

Vannak azért hátulütők:

• itt is leterheltek az egészségügyi dolgozók - ha letelt az indításnál a 6 óra, volt hogy plusz 2-3 órába telt, mire visszaértek hozzánk
• itt is vannak bakik: az ultrahang hiánya miatt a szobatársamnál (akit indítottak) a vajúdás közepén döbbentek rá hogy farfekvésű baba, ennek császár és sajnos inkubátorban töltött idő lett a vége
• a terhesgondozást nem végig ugyanaz az orvos végzi (ezért jobb ha felkészült vagy, mert a többség kb. 5 perc alatt próbálja megérteni a kórtörténetedet)
• a terhesgondozásnál orvost csak akkor látsz ha problémás eset vagy és sokkal kevesebb a vizsgálat, pl ultrahang csak 12., 20. hétnél van
• magyar szemmel talán furcsának hathat, de nincs kivételezés/pénzért jobb szolgáltatás vásárlás (azaz pl nem tudsz fizetni a különszobáért - az kerül különszobába, akinek ez valamiért indokolt)
  

Mára kisfiam 7 hónapos és a Zöldgondoskodás.hu bloggereként együtt tesztelgetjük a natúr babaápolási termékeket. 

2018nyolc csaszarmetszes elsobaba kulfoldiszules