Rengeteg (rém)történet kering az emberek fejében a szüléssel kapcsolatban. Barátnők, kollégák rémisztik halálra szegény lányokat, akik emiatt félve indulnak el az anyává válás útján. Noha a szülés még manapság sem egy délutáni babazsúr, de azért nem is maga a világvége.

Mivel nekünk nem volt túlzottan sok gyakorlatunk és tapasztalatunk a témában, ezért szerettük volna kicsit tisztába tenni fejben a dolgokat. Ugyanis ez is - mint minden - fejben dől el. Eltöltöttünk egy hétvégét egy dúla és néhány várandós pár társaságában. Kiveséztük a folyamat biológiai, fizikai és lelki oldalát, átvettük az összes eshetőséget és annak megoldásait. Mindent tudtunk mindenről. Hogy üljünk, hogy feküdjünk, hogyan masszírozzunk, mit együnk, mit igyunk, miként szereljük le az orvost, aki a buszához sietve gyorsan le akarja zavarni az egészet. Egyszóval mindenre  fel voltunk készülve.

Csak ami történt, arra nem.

A vajúdás és a szülés egy órákig tartó, sokszor napokig elhúzódó folyamat. Amikor elkezdődnek a fájások, még bőven van idő mindenre. Lehet sétálni,  fürdeni, reggelizni, takarítani, de azért már érdemes elővenni a stoppert és egy kicsit méricskélni. Ha sűrűsödnek a fájások, akkor ideje beballagni a kórházba, ott szép nyugodtan elvégezni a papírmunkát (beleegyezünk a szülésbe? - pipa!), felvenni a háziköntöst, bedrótozni az NST-t, elővenni az illóolajokat, a lágy zenét, és várni, hogy a többit a természet vagy egy nagy adag oxitocin-infúzió intézze.

Na mi ennek az közelében sem jártunk.

A feleségem reggel 6 körül arra ébredt, hogy valami folydogál. Hüm-hüm, igencsak a nyákdugó lesz az. Kérdezzük meg google doktort, mi vár ránk. No para, 1-2 nap, esetleg egy hét még hátra van. Feltéve, ha a baba olvasta a szakirodalmat.

7:30 körül enyhe fájások jelentkeztek. Nos, kalkuláljunk csak, hol is tartunk - vettem elő a tudományos számológépet. Ööö, hány percenként is ismétlődnek? Mert ha 20-30, akkor rengeteg, ha 5 percenként, akkor viszont csak sok időnk van még hátra.De hát folyamatos a fájdalom.. Hoppá, itt megállt a tudomány. Pislogtam egy sort. Szerintem jobb, ha készülődünk. Borotva, reggeli, tea. WC... 

Kiabálás.

- Mi történt?
- Elfolyt a magzatvíz!
- Pukkant?
- Mint a pezsgős dugó.

Ennek már a fele se tréfa. 7:55 van. Gyors magzatvíz teszt következik: világos, kissé opálos. Nem zöld, remek! Szerintem szép lassan be kellene menni a szülészetre. 8:01-kor hívom a szülésznőt, máris indul a kórház felé.

Nyugi, semmi kapkodás. Van időnk bőven, de azért ne tököljünk. Gyors zuhany, addig bepakolom a csomagokat a kocsiba. Öltözés, kutya kicsalogatva az udvarra. Most kivételesen magát kell majd megsétáltatnia. Séta yourself.

08:25-kor elindulunk a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára. Szokásos reggeli forgalom. Fittipaldik tucatjai száguldoznak 30 km/h körüli tempóban a belső sávban és nyomják a féket a sávváltáshoz. Jobbról kielőzöm a sort, majd lazán beslisszanok eléjük. Csak semmi hirtelen mozdulat. Nem sietünk...

08:36-ra érünk a Klinika Pallagi úti bejáratához. Onnan 2 percre van a szülészet. Nem rohanunk, lakó-pihenőövezet az egész telephely, ami barátok között is 20 km/h. Maximum.

08:38, már csak 5 méterre vagyunk a bejárattól. De mi ez? Mintha egy rossz ámerikai vígjátékba csöppentünk volna: Suzukiból mamóka tántorog kifelé szédítő csigatempóban. De legalább álltak volna félre, vagy csak 1 méterrel előrébb, volt hely hozzá! De nem, el kell állni a teljes utat, nehogy véletlenül akár egy mentő át tudjon ott menni. Sofőr kiszáll, támogatja mamit be az ajtón. Finoman jelzem neki, hogy jó lenne kicsit pattogósabbra venni az iramot. Úgy látszik hatott.

08:40-kor beállok egy szabad helyre közvetlenül a főbejárat után. Lekopott sárga festés, vagy mentő, vagy a prof helye. Valaki anyázni fog az biztos, de ez most mellékes számomra. Kiszállunk a kocsiból, amikor egy kiáltást hallok. Feleségem kolléganője az, aki épp lánya műtétjére jön, aki négyes ikreknek ad életet. Egymást támogatva "robogunk" a szülőszoba felé. A portán szólok, hogy bocsi, elálltam a ki tudja kinek a helyét, de alapos indokom van rá. Felkísérem a feleségem, pár perc, és elállok. Folyosó balra, folyosó jobbra, lift, 2. emelet. Már csak 3 lépésre van a cél.

08:45, szülőszoba. Megnyomom a kaputelefont, majd bejelentkezek: Jó reggelt, SZÜLÜNK!

Ajtó nyílik. Kérik, hogy kicsit várjunk ott. Láttak már pár szülést, úgyhogy tudják, 1-2 perc ilyenkor nem a világ. Általában.

- ÁÁÁÁÁ, ez már tolófájás - kiáltja a párom.
- Uram atyám! - gondolják hirtelen a közelben lévők.

Látom, ahogy a zárójelentések és a kiflivégek kiesnek a kezekből, hirtelen ott terem 3-4 nővér, egy orvos és egy hordágy.

- Apuka marad!

Pár másodperc múlva:

- Apuka JÖN! (B-terv...)

Papírokra nincs idő, NST-t felrakni esélytelen. Pörögnek az események.

- Hova toljuk? A szülőszobába már nem érünk el. Gyerünk a szomszéd műtőbe!

- Koraszülés? Neeem? Ilyen pici pocakkal 39. hét? Van orvosa? Igen?
Azonnal hívjátok fel az ambulanciáról!

Próbálják levetkőztetni. Két nő úgy küzd a melltartóval, mint töketlen gyerek az első randin.

- Anyuka ne nyomjon!
- Azt meg hogyan???

Doki érkezik. Szokásos kedélyes mosoly az arcán, elvégre nincs semmi baj. Higgadt profizmus, 2 gyors mondat, és helyre van téve mindenki. Eltűnik az arcokról a "mi a fene történik most itt" kifejezés. Átöltözni nincs ideje, kesztyűt húz, lidokaint és szikét kér.

- Nézzünk gyorsan egy szívhangot! Anyuka a gátmetszésbe beleegyezik-e?

Határozottan elmondja az érveket mellette, 5 másodperc van dönteni. Igen.

- Még két fájás, és kint van a gyerek.

2 fájás múlva:

08:58: "Ficánka" megérkezett közénk 3.400 g-mal és 51 cm-rel. Pár másodpercig még mozdulatlan, majd körbenéz, még ő sem érti, hogy mi történt körülötte.

- Szóljatok a szülésznőnek, hogy forduljon vissza! - nyugtázza a doki az eseményeket.

Az esetünkről csak annyit mondtak, hogy a helyi TOP5 leggyorsabb szülésben benne van. Mint tudjuk, a második babák pedig még gyorsabban ki szoktak bújni, mint az elsők. Úgyhogy a következő menetre még rá kell gyúrnom, legjobb lesz, ha gyakorolok kicsit a Hungaroringen! :)

2016hat elsobaba debrecen termeszetesuton