SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Tökéletes időzítés
Budapest, Szent Imre Kórház, 2016, első baba, természetes úton

 

Első babánkat 2016. június 10-re vártuk. A terhességem könnyű volt és problémamentes. Nekem mindvégig úgy tűnt, hogy a kismanó nagyon jól érzi magát odabent, ezért biztos voltam benne, hogy én leszek az az anyuka, aki még június 17-én is óriási pocakkal buzgón jár a CTG-kre.

2016. május 19-én reggel teljes gyanútlanságban még végigcsináltam egy egy órás terhestornát, majd elmentünk orvoshoz. Ő azt mondta (annak ellenére, hogy korábban tolt egy hetet a kiírt dátumon), hogy babszikánknak jó lenne mostmár minél előbb megszületnie, mert a méhlepény már eléggé meszes, ezért már nem biztos, hogy megfelelően el tudja látni a feladatát. A doktornő akkor azt tippelte, hogy valamikor májusban fogunk szülni, mert a baba feje már szépen elkezdett beékelődni a szülőcsatornába.

A vizsgálat után még gyanútlanul ebédelni, vásárolni, kutyát sétáltatni mentünk, igaz, hogy valamilyen titkos sugallatnak köszönhetően szakítottunk időt a babakocsi összeszerelésére is. Este felé már kicsit nehézkes volt járnom, és ezt mások is észrevették, állítólag úgy néztem ki, mint egy totyogó pingvin, bár ennek nem tanúsítottam nagy jelentőséget, gondolván, a terhesség ezzel jár. Ami jobban zavart, hogy többen megjegyezték, hogy kezd torzulni az arcom, püffedni a szám, úgy nézek ki, mint aki azon nyomban megszül (igen, pont ezt akarja hallani minden kismama, aki a várandóssága utolsó napjaiban leginkább egy elefántfókával tud azonosulni…

Hajnali 1 óra körül gyomorrontáshoz hasonló konstans puffadásérzésre ébredtem, de gyorsan vissza tudtam aludni. Egy órával később a korábbi szokatlan érzés fájásokká rendeződött. Itt már kezdett gyanússá válni a dolog, de mivel aznap mentem volna még csak az első CTG-re, és a kiírt dátumig is hátra volt még legalább 3 hét, úgy voltam vele, hogy teljességgel kizárt, hogy a szülés indulásáról legyen szó, ezért újra visszafeküdtem aludni. Fél 5-kor az egyik fájás hatására megrepedt a magzatburok és elkezdett szivárogni a magzatvíz. Ekkor még mindig nem akartam elhinni, hogy szülni megyünk, a józan ész mégis csak azt diktálta, hogy szivárgó magzatvízzel illik bevonulni a szülészetre. Így hát gyorsan összeszedtem a kórházi csomagomból még hiányzó holmikat, majd a szintén kételkedő apajelölttel megindultunk a Szent Imre Kórház szülészetére. A leendő apuka oly mértékben szkeptikus volt az események komolyságát illetően, hogy képes lett volna még reggeliért sorba állni egy útbaeső pékségben. Amikor rám nézett, kérdés nélkül tudta, hogy jobb, ha ezt nem teszi meg.

A kórházba reggel 6 óra körül érkeztünk, ekkor már 3 perces fájásokkal. A műszakváltás miatt hazasiető ügyeletes orvos még gyorsan megvizsgált és közölte, hogy első szüléshez képest meglepően gyorsan haladunk, és ez a baba még aznap délelőtt kint lesz. Ekkor tudatosodott bennem csak teljesen, hogy én márpedig egy darabban innen nem fogok kijutni, és realizáltam, hogy a kiságyat bizony a párom nélkülem fogja összerakni. Az ügyeletes orvos felvett néhány adatot, majd visszaküldött a vajúdóba, ahol rám kötötték a CTG-t.

Időközben megérkezett a szülésznőm, aki reggel fél 8-kor antibiotikumos infúzióra kötött. Erre azért volt szükség, mert ilyen hamar nem készült el a streptococcus szűrésem eredménye, így azt automatikusan pozitívnak tekintették. A következő adagot fél 12-kor kellett volna megkapnom, ezt az időpontot a vajúdóban kellett volna kivárnom. Bár nem sok tapasztalatom volt a szülés területén, kételkedtem abban, hogy ez sikerülhet, mert ekkor már szinte egymást érték a fájásaim. Ezután kaptam egy beöntést is, amit utólag már nem bánok, mert így legalább a zuhanyzós-WC-s helységben tölthettem vagy 45 percet, addig is gyorsabban telt az idő. Fél 9 körül, mikor kijöttem a mosdóból, már úgy éreztem, hogy gyakorlatilag nincs szünet két fájás között. Csak onnan tudtam, hogy mikor lehet erősebb, és mikor gyengébb, hogy éppen izzadok-e, vagy sem, és hogy egy egy pillanatra meglátom az ablakon át a Bártfai utca akácfáit. A kismamajógán tanult aranyfonalas légzés (levegő orron beszív, benntart, lassan szájon kifúj), viszont nagyon sokat segített. Egyrészt jól használható a figyelemelterelésre és a fájdalomcsillapításra, másrészt ellazítja az alhasi izmokat, ezzel gyorsítja a szülés folyamatát.

9 órakor látva a CTG eredményeimet, a szülésznőm tudta, hogy itt már nincs mire várni, és átkisért a szülőszobába, ahol a doktornőm és a leendő apuka is csatlakozott hozzánk. Az infúzió miatti időhúzás túl jól sikerült, így mire a szülőszobába kerültem, gyakorlatilag teljesen elmúltak a fájásaim. Ezért kaptam egy jó adag oxitocint, és vártuk a tolófájásokat. Hogy itt még mi történt, arra csak részben emlékszem, mert elég fura helyzet bár, de a páromtól tudtam meg azt is, hogy mi mindenről beszélgettek a doktornővel a fejem fölött. 10 óra után pár perccel a nagyobb sérülések elkerülése érdekében gátmetszést kellett végezni, de cserébe a következő fájás alatt 10:10-kor a legnagyobb örömünkre hatalmas lendülettel a külvilágba vetve magát, 3120 g-mal, 51 cm-rel és 10/10-es Apgar értékkel megszületett Bertold. 

A gyors lefolyású szülés leginkább Berti tökéletes időzítésének volt köszönhető: 38 hét alatt nem nőtt hatalmasra, viszont épp elég nagyra ahhoz, hogy biztonsággal megkezdje kinti életét. A szülés szuper élményként maradt meg bennem. A gyerekként hallott beszámolók miatt valami hatalmas próbatételre számítottam, ami esetemben elmaradt.  Miután áttoltak a gyermekágyas osztályra még volt is bennem némi hiányérzet - "ennyi volt az egész?!" - nem akartam elhinni. Szinte vártam is, hogy még jöjjön valaki és kínozzon meg, úgy éreztem, ezt ennyivel nem lehet megúszni. De nem jött senki. Csak a csecsemős nővérek sürögtek-forogtak körülöttünk, és lelkiismeretesen segítették az új jövevénnyel való összeszokásunkat.

A szülésznőm már ekkor figyelmeztett rá, hogy a második babák jellemzően nagyobbak mint az elsők, mégis kb fele annyi idő alatt születnek meg, hiszen egyszer valaki már "áthaladt előttük a szűkösön". Ezért ha nem akarjuk, hogy ő majd az M1-M7 közös szakaszán lássa meg a napvilágot, az utolsó hetekben figyeljük az érzeteket. Mivel egyszer már szültem - mondta -, úgyis észre fogom venni, hogy megindult a szülés. De én nem vettem észre... 

img_2916_2.jpg

 

2016hat elsobaba termeszetesuton 

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr6014014894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása