SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

TEMATIZÁLVA - szulestortenet@gmail.com

Hatalmas babám villámgyors születése
Budapest, Szent Imre Kórház, 2018, első baba, természetes úton

A terhességem 25-30. hete között folyamatosan keményedésekkel, jósló fájásokkal küzdöttem. Nehéz időszak volt ez: a stresszes munkahelyem, a férjem munkahelyváltása, 2 kutya folyamatos sétáltatása és egy előttünk álló költözés. Nagyon féltem, hogy idő előtt érkezik a kisbabánk. Aztán teltek-múltak a hetek, a 36. héten végre beköltöztünk a házunkba, minden elrendeződött... a jósló fájások elmúltak. Azt vettük észre, hogy itt a kiírt időpont, április 13-a és a kisfiunk csak nem akar kibújni. Aztán eltelt még egy hét és semmi. Végül az orvosom kérésére, április 22-én 18 órakor feküdtem be a Szent Imre Kórházba, akkor már a 41+3-at tapostuk. Nagyon ki voltam borulva, hogy a szülés nem indul el magától, a méhszáj még teljesen zárt volt. Az esti NST már szép, erős és szabályos fájásokat mutatott, de én nem éreztembelőle semmit. Sírdogáltam kicsit a szobában, szerencsére egyedül lehetettem egy kétágyasban, majd lefeküdtem.

Hajnalban arra ébredtem, hogy elment a nyákdugó. A reggeli vizsgálaton már bő 1 ujjnyira nyitva voltam, de még mindig nem éreztem fájásokat, ráadásul az NST eredménye sem volt kecsegtető. A fogadott orvosom dél körül jött meg, végre megkaptam a méhszájérlelő tablettát, aztán 2 óránként megvizsgált, az NST változatlanul nem mutatott fájásokat. Nagyon össze voltam zavarodva, nem tudtam mit kellene éreznem. Délután 3 óra körül már 6-7 perces, alig észrevehető fájásokat mértem, de még mindig nem voltam elégedett az érzéssel... Délután 4 óra körül épp vártam a férjemre, aki megígérte, hogy munka után meglátogat akkor is, ha addig nem történik semmi. Újabb vizsgálat következett, aminek következtében megrepedt a burok. Onnantól kicsit felgyorsultak az események és bennem is tudatosult, hogy végre szülünk.

Szerencsére kevesen voltak akkor a szülőszobán, így nem kellett a vajúdóban várakoznom: 17 óra körül, szűk 2 ujjnyi méhszájjal az orvosom bekísért egy szobába, mondván, hogy a túlhordás miatt amúgy is jobban szemmel akar tartani. Nemsokára megérkezett a férjem és a szülésznőm is, kb. ekkortól éreztem erősebb fájásokat. Először fekve vajúdtunk, aztán labdán ülhettem a zuhany alatt, ami nagyon jólesett. Ezután vissza kellett mennem az ágyra, a szülésznőmmel folyamatosan helyzetet változtattunk, forgattak, hogy a baba is könnyebben helyezkedjen. A 2 ujjnyi méhszáj viszont nem akart tágulni, úgyhogy az orvosom úgy döntött, kis oxitocinnal meggyorsítjuk a folyamatot. A várakozásoknak megfelelően nagyon bedurvultak a fájások, szépen alakult a méhszáj is. A végén azonban a szülésznő tanácsára állva is vajúdtam egy jó darabig, a férjembe kapaszkodva, ami jelentősen segített és lerövidítette a vajúdási szakaszt.

A kitolási szakasz már nem volt olyan vészes, kb. 20 perc alatt, 2018. április 23-án 22:13-kor megszületett a kisfiam 4430 gramm és 57 cm-rel. (Én 160 cm vagyok és 50 kg-ról indultam a terhesség elején.) Az orvos és a szülésznő is nagyon meg voltak lepődve, a vajúdás elején olyan 3600 gramm körülire saccolták a babát... Rögtön rám fektették, ami hihetetlen jó érzés volt, tényleg minden fájdalom elszállt...

 Aztán hirtelen összeszaladt a fél kórház, mert lett egy csúnya vérzésem a méhszájon elpattant erekből. Öten segédkeztek az összevarrásnál, de így szerencsére nagyon hamar sikerült elkapni a dolgot, úgy tűnt, nem veszítettem annyi vért. Gátmetszés is volt, de én nem is erőltettem a gátvédelmet. Úgy egyeztünk meg a szülésznőmmel, hogy rájuk bízom, a biztonság a legfontosabb és hogy minden rendben legyen a babával. A varrás iszonyúan fájt és kb. 1 órán keresztül tartott, mire rendbe tettek. Addig a kisfiam végig nálam lehetett, ami legalább elvonta a figyelmem a történésekről. Utána még 2 órát együtt lehettünk a szülőszobán hármasban. Nagyon hálás vagyok az orvosomnak, én, aki annyira ódzkodtam a gyermekvállalástól, végig teljesen biztonságban éreztem magam. A szülésznőm egy tündér volt, végig segített, épp annyit avatkozott bele a dolgokba, amennyit kellett, amíg vissza nem vitt a szobámba, úgy gondoskodott rólam, mint a saját anyám. A férjem meg egy csoda. Olyan gyönyörűen támogatott, mintha minden héten szülésekre járna... Ha nem lett volna ott, nem tudtam volna így végigcsinálni.

A kórházi tartózkodás sajnos nem sikerült a legjobban. Már az elejétől kezdve szenvedtünk a szoptatással, a kisfiam egy napig csak aludt, utána pedig ügyetlenül és türelmetlenül állt hozzá. (Így a kisebesedett, vérző mellekkel, tejkővel küzdöttünk hetekig. Azóta szerencsére kizárólag anyatejes lett a kisfiam, a kitartásunknak köszönhetően.) Sajnos a hazaindulás napján derült ki, hogy életveszélyes szintre csökkent a hemoglobin szintem, így aznap még vaspótlást és éjjel 2 egység vért is kaptam. Nagyon elkeserítő volt, hiszen így a kisfiam sem lehetett velem, de szerencsére másnapra rendeződött annyira a vérképem, hogy az orvosom elengedett haza. 

Az egyik legjobb döntésem volt, hogy a Szent Imre Kórházat választottam, ha vállalnék még gyereket, akkor is ott születne meg. Mindenki nagyon kedves és figyelmes volt, minden orvos, szülésznő, nővér és csecsemős. Ez a mi kb. 5 órás villámszülésünk története. Mindent egybe véve, nagyon szép szülésem volt és mindig jó szívvel gondolok majd rá vissza.

szulestortenetek_4.jpg

2018nyolc elsobaba termeszetesuton

A bejegyzés trackback címe:

https://szulestortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr8214051290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írd Te is a blogot!

Egy hiánypótló blog, ahol a beküldött szüléstörténeteket tematizálva gyűjtjük össze, hogy könnyen megtaláljátok, amit a kerestek! Szüléstörténeteiteket a szulestortenet@gmail.com e-mail címre várjuk!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása