SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

Első gyermekünket nagyon vártuk a férjemmel, hisz 8 éve együtt voltunk már a tervezésekor. Sajnos első magzatunk elment, alig volt 2 hetes. Majd mikor már nem görcsöltem, hogy már ideje lenne megfogannia, megtörtént a mi kis csodánk. Sokáig "Hihi"-nek hívtuk, mert a nagy hír hallatán férjem órákon át örömködött és nevetgélt. 

Terhességem első 3 hónapját megszenvedtem: meleg volt, semmi étel nem maradt meg bennem és lepényleválás kockázata fenyegette a kis életet, ami bennem növekedett. A negyedik hónaptól minden aggály megszűnt, élvezhettem a várandósságot. A gyakori WC-re járások ellenére jó kondiban voltam, a kedvem is rózsás volt. Nem voltak hangulatingadozásaim és evési kényszereim. 

Választott nőgyógyászomat 19 éves korom óta ismerem, igazi gondoskodó, bölcs és kedves szakember, tiszteli a természet rendjét. Január 29-re voltam kiírva, ami azért volt mókás, mert férjem és én is 29-én születtünk. A babánk viszont csak nem szeretett volna jönni, jól érezte magát a mamahotelben.

Jött az első hidegzuhany: orvosom elutazott a kiírt dátumom után, egy kedves rezidensére hagyott. Így meghagyta, hogy míg szerdán haza nem érkezik, a SOTE 1-re menjek be pénteken és vasárnap CTG-re. Mivel jósló fájásaim 3 héten át hol jöttek, hol mentek, kis szülőszobai pakkommal és a szülési tervemmel mentem a vizsgálatra pénteken. A CTG-n lassúnak ítélték babámat, de nem aggódtam, hisz az eddigi összes CTG-jén délelőtt lassú volt. Ő amolyan este ébredős típus.

Hideg zuhany második felvonás: az ügyeletes orvos nem hitt nekem, hogy ez a gyerek mindig ilyen inaktív délelőtt, még a hozott CTG-ket se nézte meg, Flowmetriára küldött. Az ultrahangos szakember kis áramlási átrendeződést tapasztalt, de kérdésemre, hogy ez mennyire baj, megnyugtatólag válaszolt. Azt hittem, sínen vagyunk, majd jövök vasárnap CTG-re.

Hideg zuhany utolsó felvonás: akkor most burkot repesztünk és megindítjuk a szülést - mondta a nem túl rokonszenves orvos. Az anyai ösztönöm azt súgta, hogy ez felesleges, mindketten jól vagyunk, minek ez a sok hűhó? Telefonos segítséget kértem nőgyógyászomtól, aki mindent megtett, de a személyes jelenléte nélkül megkezdődött az akaratok háborúja. 11-től este 6-ig temérdek orvos vizsgált meg feleslegesen, erőltették az indítást, lelki terrort alkalmaztak, hogy bebiztosítsák magukat, vagy kövessék a protokollt. Senki nem nézte meg a hozott papírjaimat, és a váltásnak már mondanom kellett, hogy konduktor vagyok, tudom mi a helyzet. A baba nagyon magasan volt, a magzatvíz tiszta, így választott nőgyógyászom nem javasolta az indítást. Az akaratok egymásnak feszülése közben egy szülésznő odahajolt hozzám, hogy sétáljak ki az ajtón, megtehetem. Szegény rezidens, akire rábíztak, nem volt döntéshelyzetben, a hierarchia legalján nem volt beleszólása a vitába.

Végül aláírtam, hogy saját felelősségre visszautasítom a beavatkozást. Már este volt, így nem engedtek haza, befektettek a szülőszobára monitorozásra. Mondanom sem kell, a szülőágy nem alkalmas alvásra! Két óra alvás után reggel, egy halk szavú férfi orvos vizitelt. Ő volt az első, aki úgy vizsgált meg, hogy nem éreztem erőszaknak. Ő volt az első, aki úgy beszélt velem, hogy én is egy emberi lény vagyok, és részem van abban, hogy mi is történik velem. A tágulásom jó volt, a baba feje lejjebb került, így 12-ig hagyott időt nekem hogy eldöntsem, megfelel-e nekem az indítás úgy, hogy oxitocinnal kezdik, majd burkot repesztenek. Választott orvosom ezt támogatta és én is elérkezettnek láttam az időt. Szegény férjem már előző nap mozgósítva volt, de csak aznap 10 körül jöhetett be.

Megindult a visszaszámlálás! Többszöri próbálkozásra sikerült egy vastag branült a vénámba tuszkolni, jöhetett az oxitocin és a gyorsított fájások. A labda nagy barátom volt, azon hasalva aludtam két fájás között. Bár sok mindent nem tudott segíteni a férjem, bármi kellett, azonnal ott termett. Egyszer voltam hangos, be is jött a szülésznő, lecsitított, hogy tartalékoljam az erőmet, majd hozott egy izomlazító koktélt. A baba feje nem tudott beékelődni, így az ágyra lettem kényszerítve, forgolódhattam, mint egy partra vetett bálna. Ez a módszer meghozta a várt eredményt! Egyik pillanatban még fájtam, a következőben meg beöltözve ott állt a szülésznő és egy kedves, fiatal orvosnő. „Anyuka, nem vette észre, hogy megindult a baba?" Én bizony nem éreztem semmi különbséget a fájások között! Este 5 után jöhetett a kitolási szakasz. Ha azt érzi az ember lánya, hogy székelési ingere van, na az a kitolási szakasza a szülésnek!

Felgyorsultak az események, én meg egyre csak fáradtam. Előző délelőtt óta nem ettem és csak 2 órát aludtam. Egyre csak az járt az eszemben, hogy nem szabad hosszúnak lennie a kitolásnak, mert baja eshet a babának. Így amikor felajánlották, hogy megfoghatom a fiam fejét, azonnal nemmel válaszoltam és a tolást siettettem. Férjem támasztotta a fejem és biztatott, hogy mindjárt találkozhatunk a kisfiunkkal. Amint kiért a feje, hopp, már az egész gyerek kint volt. Azonnal a mellkasomra rakták. Annyira emlékszem, hogy meleg és nyálkás volt. Könnyekkel küzdve énekeltem neki, mert terhességem alatt az mindig megnyugtatta. Férjem is elérzékenyülve csodálta. Már ideje volt hogy megérkezzen, magzatmáz nem is volt rajta. Azt hittem az aranyórát így tölthetjük el, ám elvitték lemérni, férjem követte. A doktornővel már viccelődtünk a gátvarrás közben, hogy ne csináljon matyó hímzést, mert én nem tudok majd gyönyörködni benne. Megdicsértek, hogy első babámhoz képest milyen gyorsan ment a kitolás, ezért is kellett egy kicsit vágni, a gátvédelem ellenére.

Visszahozták Zénó fiamat, aki este 6 óra 1 perckor született, 2018. február 3-án. A szoptatás még nem ment, pedig a kicsim ügyes volt, csak én voltam tapasztalatlan. Megfogadtam terhességemkor, hogy én szoptatni fogok, annak ellenére, hogy a családomban senkinek sem ment. Kaptam vacsorát, addig férjem élvezte Zénó társaságát.

4 ágyas szobába kerültem, de csak ketten voltunk. Kisbabámat elvitték, utólag kiderült, hogy megkaphattam volna estére, ha kiharcolom. Semmit sem tudtam aludni, mert fájt, ahogy a méhem visszahúzódott. Összességében kellemetlen várakozásnak éltem meg a gyermekágyas osztályon töltött időt, főleg, hogy az esti szülés miatt még egy napot bent tartottak. Ráadásul a kisfiam egyik papírján elírták a születési időt, így idő előtt vették le a köldök klipszet, ami gyulladást okozott. A pici köldökcsonkját elavult módszerekkel „ápolták", teljesen ki is száradt tőle a bőre.

A baba szépen szopizott, bár a tejem csak a 3. napra jött meg. Kegyetlenül tud fájni a mellbimbó ilyenkor, de megéri a fáradozást! Egyszer annyira rám ijesztetettek (ebben a hormongőzös időszakban nem nehéz), hogy tápszert is adtam a fiamnak, de nagyon megbántam, mert görcsölt tőle a hasa. A kifeküdt szivacs sem marasztalt az osztályon, én képtelen voltam feküdni azon. Megváltásként éltem meg a távozást, hisz végre egyesülhetett a család.

Maga a vajúdásom és szülésem jó volt, hisz gyorsan történt, elviselhetetlen fájdalmat nem éreztem. Kisfiam egészségesen született. Minden riogatás ellenére, jó hogy az anyai ösztönömben bíztam, és nem engedtem a korai indítást! Következő szülésemhez kicsit átírom a szüléstervemet, amit azért igyekeztek követni, és reménykedek, hogy a választott orvosom partner lesz ebben. 

Itt elolvashatsz még egy történetet az anyai megérzésről!

elsobaba 2108nyolc sote1 termeszetesuton