A mi drágaságunk sokat váratott magára, ezért mikor megtudtuk, hogy végre jönni akar, határtalanul boldogok voltunk párommal!
A terhességem végig problémamentes volt. Elkerültek az első trimeszterben jellemző rosszullétek, a terhességi magas vérnyomás és a magas vércukorszint.
Az egyetlen gondot az jelentette a várandósságom alatt, amikor a harmadik trimeszteri UH-on megtudtuk, hogy a babánk a korábbi fejvégű fekvéséből farfekvéses lett.
Babánkat 2015. január 6-ra vártuk. A december 30-i ultrahang vizsgálat után azonban az orvosom 2014. december 31-re előjegyzett programozott császárra. Ennek oka az volt, hogy a kisfiam továbbra is megtartotta a farfekvéses helyzetét, az ultrahangon becsült mérete alapján pedig kockázatos lett volna természetes úton megszülni.
A császár számomra elég rossz élmény volt. Valószínűleg túl hamar kezdték el az operációt, nem volt elég ideje az érzéstelenítőnek, hogy kifejtse hatását, mert nem zsibbadtam el teljesen, éreztem a vágást a hasamban. Szóltam, hogy nagyon fáj, így elaltattak. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert semmi emlékem nem maradt így a babánk első lélegzetvételéről, csak a páromtól tudtam meg, hogy annak rendje és módja szerint felsírt.
Így történt, hogy 2015. helyett már 2014-ben megszületett Noel, az év utolsó napján, 3.620 g-mal és 52 cm-rel.
A császár utáni első pár óra, illetve első pár nap nagyon nehéz volt. A kórházi személyzet biztatott, hogy a fájdalom 5 napon elmúlik, és valóban: amint letelt az 5 nap, mintha elvágták volna a hasfájást.
A kórházi ellátással elégedett voltam, és ezúton is köszönöm a Győri Petz Aladár kórházban dolgozó nőgyógyászom munkáját!
2014negy elsobaba csaszarmetszes1
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
