SZÜLÉSTÖRTÉNETEK

Elöljáróban

Van már egy gyermekünk, egy gyönyörű kék szemű, szőke, göndör hajú két és fél éves kislány. Szépen fejlődik, talán kortársait megelőzve is, hiszen beszédében érvel, és már másfél évesen szobatiszta volt.Az ő születése kórházban történt, komplikáció mentesen. A terhesség alatt ugyan volt a feleségemnek egy trombózisa – ami a baba rossz fekvése miatt alakulhatott ki -, de ettől eltekintve minden rendben volt. Azért itt egy adalékot közbeszúrnék: a feleségem természetes úton szeretett volna szülni, de az orvosok közül (tudván a trombózisról) senki nem volt olyan bátor, hogy mellé álljon és támogassa... mindenki mutogatott a másikra és azt mondták: „nem vállaljuk a felelősséget”... Mi császárra gondoltunk... Ő azért kitaposta magának (talán ebből is látszik, hogy elég csökönyös asszony ;) ) és hüvelyi úton megszülte a kislányunkat, minden (orvosok által várt) probléma nélkül! Én pedig ott lehettem vele/mellette. Nagyszerű élmény volt!

A kezdetek

2017 év őszéig kell visszamennünk az időben, ekkor kezdődött ez a történet. Terveztük a második gyermekünket, aki jó lenne, ha 2018 kora nyárra megérkezne. A lepedő többszöri összegyűrését siker koronázta, és október hónap folyamán tudomást szereztünk a trónörökösről – bár ekkor még nem tudtuk, hogy kisfiú.

Drága nejem nem sokkal később egy laza délutánon nekem szegezte a kérdést a konyhában: „Mit szólnál, ha itthon szülnék?” Gondolhatjátok; köpni-nyelni nem tudtam... Majd, hogy lássa, hogy a ház urával beszél azt válaszoltam:„Szó sem lehet róla, NEM!”

Az otthonszüléssel kapcsolatos megszokott érvek jutottak az eszembe, és adagoltam neki – hátha még csírájában el tudom fojtani ezt a "vadhajtást”:
- De mi van ha...?
- Ártani akarsz a babának/magadnak? (a legtöbbet felhozott indok az otthonszülés ellen)
- Trombózisod volt az előző terhességnél, ez nem mond neked semmit?
- A kórházban sokkal biztonságosabb. Ha baj van ott a segítség.
- DE MI VAN HA... ???????

Nem tudtam ettől a makacs gondolattól eltántorítani (szerencsére). Sőt, még ő kért meg, hogy legyek nyitott a témában. Mindemellett biztosított arról, hogy csak akkor vágunk bele, ha én is egyetértek vele. Kell neki, hogy számíthasson rám. Ügyes pszichológus nem?? Belementem a játékba, mert tudtam, hogy a végsőkig kitartok, azaz a kórházban születik a második is.

Szépen lassan kezdtek megszaporodni azok a könyvek, amelyek a beavatkozásmentes szüléssel/születéssel, felkészüléssel foglalkoznak. Eleinte nem nagyon foglalkoztattak, inkább útban voltak, hiszen a kanapé mellett, kéz alatt voltak tárolva. Az átpakolásuk közben azért néha belepillantottam és elsősorban a képeket és a hozzájuk tartozó rövid leírásokat olvastam el. De ekkor még mindig biztos voltam a kórházi szülésben – nem adom fel az elveimet.

Sokat beszélgettük a dologról, és bár még mindig elleneztem az itthon szülést, azért kiváncsivá tett. Így jutottunk el oda, hogy azt mondta felvette a kapcsolatot a bábával, mi lenne, ha elmennénk hozzá valamikor egy találkozóra. NA, mondom magamban elmegyünk valami tömjénfüsttel teli házba, beszélgetni egy ”javasasszonnyal”. Nem sok jót vártam ettől a találkozótól. Picit duzzogtam is, mert már éreztem, hogy nem én irányítom a folyamatot...

A találkára az egyik megyeszékhelyen került sor, egy normál családi ház tetőterében. Fogadott bennünket a bába, bemutatkoztunk. Jó emberismerőnek tartom magam, úgy gondolom egészen apró jelekből is egész jól tudok jól olvasni. A bába magabiztossága és pozitív személyisége, életszemlélete meglepett, és úgy csapott arcon, mint anyám kölyök koromban! Manapság ritkán találkozni ilyen emberrel. Csak később jöttem rá miért, mitől ilyen személyiség. Pofonegyszerű! Csak gondolj bele; aki napi munkája során apró kis embereknek segít a világra jönni az nem lehet negatív, vagy tesze-tosza. Tele volt életigenléssel minden megnyilvánulása, gesztusa.

Az eszmecsere alatt én igyekeztem minél kevesebbet megnyilvánulni. Még tartott a dacom, hogy nem adom fel a harcot, nem voltam meggyőzve, elköteleződve meg pláne nem. Annyit ígértem meg a végén, hogy majd belelapozok a könyvekbe. Hazafelé a kocsiban rá kellett eszmélnem, hogy a feleségem tőrbe csalt ezzel a „randival”. Megint elérte, amit akart... kicsit közelebb került ahhoz, amit szeretne, én meg lazítottam a morcosságomon. Oda kellene figyelnem, mi lesz a következő lépése! Szóval visszagondolva a dacom jege ekkor, kezdett el megrepedezni...

És képzeljétek, megtartottam, amit ígértem, de úgy, hogy már picit céltudatosan olvasgattam. Próbáltam fogást találni, direkt kerestem a problémás részeket a könyvekben, hátha megtalálom az adu ászt az otthonszülés ellen. De nem sikerült... SŐT! Egyre több dologra találtam megnyugtató választ. Néha azon kaptam magam, hogy már nem a vadászújságot lapozgatom, hanem Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol, vagy Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez című könyvét forgatom. Megnyugtatok mindenkit, annyi tartás maradt bennem, hogy egyik könyvet sem olvastam ki, de néhány fejezet igencsak érdekelt.

A tájékozódást segítette még az interneten fellelhető videók, interjúk, dokumentumfilmek sokasága. Ebből a teljesség igénye nélkül csak az On the spot sorozat szüléssel/születéssel foglalkozó évadát (9 hónap alatt a Föld körül), illetve Dr. Varga Katalin pszichológus szüléssel foglalkozó előadásait emelném ki.

Felkészülés a szülésre

Ezek fényében már nem csoda, hogy a februári, bábák által tartott, két napos szülésfelkészítőre rábólintottam. Ez a rövid kurzus ugyanis előfeltétele a választott bábákkal való otthonszülésnek. A két napos ”szüléstovábbképzőn” többed magunkkal vettünk részt. Volt, aki egyedül és volt, aki a párjával érkezett, mint ahogy mi is. Sok érdekes szüléstörténetet hallhattunk, hiszen a hölgyek/asszonyok többsége nem az első szülésére készült. De még ennél is több esetet meséltek el a bábák, hogy például hogyan jöhet világra egy olyan gyermek, akinek a nyakára háromszor(!) volt rátekeredve a köldökzsinór, és pluszban még az egyik hóna alá is beakasztotta azt. Vagy hogyan lehet megszülni egy 4kg+ újszülöttet gátsérülés (ad abszurdum gátmetszés!) nélkül. Elképzelhetetlen... hiszen a kislányuk nem volt három kiló és gátmetszést hajtottak végre (rutinszerűen!).

Az első nap témája a – már ismert – kórházi protokoll volt. Itt felelevenedett az első szülés sok-sok élménye. Csak egy példát szeretnék említeni mennyire ”lélekemelő” dolgot élhettünk meg: már megszületett a kiscsaj, akit bepólyáltak, én a kezemben tartom, a feleségemet pedig éppen kezeli a doki a gátmetszést követően. Ekkor becsattog fapapucsában a szülőszobába a takarító személyzet gyöngye – 130 kg plusszos úr – premier plánba bekukkol a doki háta mögül, a feleségem lábai közé és megjegyzi: „Óh, hát ez még egy darabig eltart...”. Utólag nevetünk rajta, de a szörnyű valóság az, hogy odabent ki vagy szolgáltatva mindennek, és mindenkinek.

A második nap témája, az otthonszülés, a háborítatlan, beavatkozás mentes születés volt. Eddig a napig el nem tudtam volna képzelni mit jelent az, hogy beavatkozás mentes szülés. Hiszen ott van az anya, akinek segíteni kell (mesterséges hormon intravénásan, gátmetszés, burokrepesztés, könyökkel való kinyomás – ezt is megéltük, stb.) irányítani, mert ő egyedül nem képes világra hozni a gyermekét. Ráadásul a drága doktor úrnak 8 órától máshol van dolga, így ő szeretné az egész folyamatot uralni, irányítani. Nincs idő kivárni, programozottan, gépiesen haladnia kell a szülésnek, különben veszélyben az anyuka, a gyerek... (és az esti hideg sör a haverokkal). 

A kutya fülét NEM képes megszülni!! Csakhogy segíteni lehet gyengéden is, drasztikus beavatkozások nélkül! Kivárni a természetes folyamatokat; bátorítani, dicsérni, hogy az anyuka jól csinálja és nem azt mondani neki: „Ha eddig nem kiabált akkor most már ne kiabáljon!”. Drága doki bácsi biztos tudja, mit él át éppen az előtte fekvő anyuka, feltett lábakkal... Néhány helyen a fent említett gyengéd szülés biztosan elérhető (elsősorban magánkórházakban jópénzért), de a legtöbb magyar kórházban sajnos nem.

Érdemes volt részt venni ezen a felkészítőn; első kézből tapasztalhattam meg, hogy igen tapasztalt szülésznőkhöz, bábákhoz van szerencsénk. Megnyugtattak, hogy ha baj van szülés közben akkor azt ők időben észlelik, és ők az elsők, akik javasolják a kórházba való indulást. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a gyerek félig kint lóg az anyukából és akkor futás terpeszben... Ha nincsenek felesleges beavatkozások, akkor a jelek könnyedén olvashatók számukra. Minden egyes beavatkozás következő(ke)t indukál, és a doki futhat az megindított folyamat után. Olyan ez, mint az élére állított, felborított dominó sor, amit már nem lehet megállítani...

Talán érzékelhető, hogy ez a februári nap volt a teljes forduló pont az elmémben. Sok minden a helyére került, és amit a két nap alatt hallottunk, ez után máshogy láttam az első szülést is. Következett a törvény, pontosabban csak rendelet 35/2011. (III. 21.) (Korm. rendelet az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól) beható áttanulmányozása. Mivel az anyuka és a magzat is egészséges volt, és az elég szigorú feltétel rendszernek minden szempontból megfeleltünk, ennek alapján nem lehetett akadály az otthonszülés. Ajánlom mindenkinek behatóan tanulmányozni, aki érdekel a téma! A rendeletre azért később még visszatérek. 

És elérkezett az a pont, amikor teljesen megadtam magam. A feleségem szeretné a lehető legteljesebben megélni az anyává válást, immár másodszor. Én, mint szerető, jó férj ebben a törekvésében csak támogathatom. Ha nem ezt teszem, akkor belekényszerítem egy olyan helyzetbe, amit nagyon nem szeretne újból, és olyan módon átélni. Mellette kell állnom, és éreztetnem vele, hogy számíthat rám a legnehezebb szituációkban is. És még egy fontos dolog: úgy gondolom, hogy nincs jogom korlátozni, vagy ha így jobban tetszik nincs jogom eldönteni helyette, hogy hol és hogyan szüljön. Nem vehetem el tőle annak a lehetőségét, hogy ezt a lehető legteljesebb mértékben megélje! Amennyiben képesnek érzi magát erre, mind fizikailag, mind lelkileg akkor nem marad más lehetőség, támogatnom kell őt!

A szülés várás családként, egy gyermekkel már sokkal másabb, mint az elsőre készülni. Ott az embernek van ideje ráhangolódni az új szerepre. A kiscsaj ugyanúgy igényli a foglalkozást, ugyanakkor el kell fogadnia, hogy anya egyre kevésbé terhelhető. A másik dolog, amit meg kell emésztenie, hogy jön valaki, aki az eddigi összes figyelmet és szeretetet, amit ő kapott azt kiköveteli magának. Meg kell osztania. Ez bizony kemény dió lehet két és fél évesen. A kislánnyal ugyanúgy megbeszéltünk minden információt, ami a szülés körül lehet. Jött velünk minden ultrahangra, integetett neki, beszélt hozzá, puszilgatta az anyukája hasában. Sőt ő is jött velünk a bábákhoz, hogy ne legyenek teljesen ismeretlen emberek számára, ha eljön az idő. Tisztába kellett tenni azt is, hogy a kistestvére otthon fog születni. Sokszor meséltünk róla, olvastunk neki ilyen témájú gyerekkönyvet (Igen, ki hinné, de van ilyen!!!) És eljutottunk a szerepjátékban arra a pontra, amikor az ő hasában is lett baba, rugdosott, és bizony neki is volt bába nénije. Szóval értette mi fog zajlani, ha elérkezik az idő.

2018nyolc masodikbaba termeszetesuton intezmenyenkivul