Első babámat császármetszéssel szültem, mert a méhszáj teljesen zárt volt. A szülés gondtalanul lezajlott.

Második babámat 2018 júniusára vártam. A 39. hét 4. napjára előjegyeztek programozott császárra hivatkozva az előző császármetszésemre, magas vérnyomásra és vastag hasfalra. 

A szokásos reggel 5 óra helyett elég volt fél 6-ra felmennem az előkészítőbe, mivel előző este az éjszakás meggyőződött róla, hogy borotválniuk nem kell - meg is lepődött rajta, hogy milyen ügyes vagyok ekkora pocakkal... Így hát fél 6-kor indult a "wellnes", 7-re már rég az NST-n voltam. Elindították az oxitocint is. Baján, a Szent Rókus Kórházban az a gyakorlat, hogy programozott császár esetén is adnak oxitocint, hogy legyen szülési stressz.

9-kor behozott a mentő egy kismamát, aki 3(!) nyomásból szülte meg gyermekét. Ekkor még azt hittem, hogy gyorsan túl leszek én is a műtéten. A szülésznők elindították a második adag oxitocint, megtudtam tőlük, hogy még van előttem egy császáros anyuka, utána viszont én következek. Ekkor betoppant az altatóorvos, aki kiabálni kezdett a szülésznőkkel, mondván őt már hivatta a főorvos, nekem viszont még be sincsenek kötve az infúzióim. Ekkor nyugtáztam, hogy a kommunikáció nem az erőssége a kórháziaknak....

Kapkodva elkezdték belémtolni az infúziókat, hogy minden meglegyen 10 órára, amikor a műtő felszabadul. Amint megüresedett a műtő, a műtősfiú még viccelődött is miközben átkísért, hogy gyorsabban haladjak, mert műtét után beneveznek a gátfutó versenyre. Az érzéstelenítés 6. próbálkozásra sikerült. Az altatóorvos egy igazi tündér - nem úgy mint az asszisztense -, de ekkor már ő is kikelt magából, és kiabált, hogy miért kell ennyit várni a nőgyógyászokra. Felfeküdtem a műtőasztalra, majd éreztem, hogy kezdek zsibbadni, míg végül az arcom is elzsibbadt, és nem kaptam levegőt. Jó 10 percen keresztül vertem ököllel az altatós kezét, hogy csináljon valamit, mert megfulladok. Eddig csak hallottam a pánikrohamról, most át is éltem. Az altatóorvos asszisztensétől megkaptam, hogy ez csak hiszti, majd elaltattak, hogy ne zavarjak. Ahogy kezdett hatni az altató, lenyugodtam, de még hallottam mindent, így azt is, hogy csúnyán beszélnek rólam a túlsúlyom és a hisztim miatt.

Majd elkezdtek beszélni hozzám is. A babáról nem mondtak semmit. Rámszóltak, hogy ne nyáladzzak, valaki még azt is hozzátette, hogy biztos cigizek titokban, vessek magamra. Majd az altatós megkérdezte, hogy meg vagyok-e fázva. Mondtam, hogy igen, de ezt a konzultáción fel is írtuk a papíromra! Ekkor végre bekapcsolták a nyákszívót, és lám-lám, valóban tele volt váladékkal a garatom... ennyit a hisztiről...

A műtét után bevittek az őrzőbe, továbbra is szedáltak. Aludtam. Mikor felébredtem, megtudtam, hogy 10:42-kor született meg a fiam, a műtét pedig 11:50-ig tartott - művi meddővé tételt is végeztek. Délben már mozgattam a lábam. Az altatós közölte, hogy valószínűleg kicsit túltolta a tűt, ezért zsibbadt el mindenem.

Délután már sírva könyörögtem, hogy mutassák meg a fiamat. „Majd holnap!" - hangzott a válasz. Megjött az éjszakás műszak. Kipanaszkodtam magamat, és tőlük is a fiamat követelem. Az éjszakás nővér telefonált a csecsemősöknek, kiderült, hogy a baba monitoron volt 7-es Apgar miatt. De ne aggódjak - mondták -, a következő vizsgálatnál már 9-es lett az Apgarja. Hogy miért is, nehezen, de kiderítettem: túl sokat kapott az altatóból...

De végre áthozták és láthattam. 4.240 g, 52 cm. Meglátogatott az orvos is, aki műtött. Már 30 éve van a pályán, de ilyet még nem látott: a baba egészen elbújt és nekifeszült a rekeszizmomnak, szinte a gyomrom mellől kellett lehúzni. Az utolsó héten minden nap feljebb került a szívhang. Fejvégű volt, de tolatott. 

Ma már jól vagyunk, meg is dicsértek az őrzőben: egyedül ültem fel, egyedül tusoltam, a műtét után 21 órával a saját lábamon mentem a fiamért. 

Mindenkinek gondtalanabb szülést kívánok!

Ha szeretnél elsőkézből értesülni a legfrissebb szüléstörténetekről, kövess minket a Facebookon! 

2018nyolc másodikbaba császármetszés1