2017. április 24. Egész nap fájdogált a hasam és a derekam, de pihenésre elmúlt. A pocakom egyértelműen leszállt, és a formája is megváltozott. Sétáltam 6 km-t: reggel elvittem a kislányomat bölcsibe, délután pedig elmentünk vásárolni és játszóterezni. Jól el is fáradtam nap végére.
Április 25. Már hajnalban éreztem, hogy ma nem lesz könnyű utam a bölcsiig, mert fáradt vagyok, és kellemetlenül érzem magam. A bölcsi 1,5 km-re van, 9-kor indultunk. Séta közben már éreztem menstruációszerű fájdalmat a hasamban, de nem volt vészes, hamar elmúlt. Visszafelé villamosra szálltam, hogy lerövidítsem a sétát. Ekkor már a hasam is jobban fájt. Elkezdtem figyelni, hogy van-e rendszer a fájásokban, így vettem észre, hogy 4-5 percenként jönnek a "hullámok" és kb 1 percig tartanak. Amikor jöttek, már meg kellett állnom, mert nem esett jól sétálni közben.
Hazaérve megpróbáltam lefeküdni, így ritkultak a fájások, majd amikor erőt vettem magamon és nekiálltam pakolni, újra 4-5 percenként jöttek. Az egyperceket jóga labdán, vagy a szekrényre dőlve töltöttem, már nem volt kedvem beszélni sem közben. Vettem egy fürdőt, a fájások ennek hatására sem maradtak abba. Így gyanússá vált a dolog, úgyhogy bepakoltam a kórházi csomagomba a még hiányzó holmikat, és elkezdtem rendet rakni, mert sejtettem, hogy a lányomra a babysitter fog vigyázni délután. Minél többet pörögtem, annál gyakoribbá váltak a fájások, végül már 3 percenként éreztem őket.
Közben elindult haza a párom a munkahelyéről, negyed 2 körül már bent voltunk a kórházban. Mire felértünk a labirintusban a 15. emeletre, kb 50-szer kellett megállnom a falnak támaszkodva, egyfolytában fájásaim voltak, de ez nagyban előrelendítette a folyamatot. Aznap rengetegen voltak a szülészeten, így minket is leültettek a váróteremben. A párom ölébe dőlve vajúdtam, 3 óra 20-ig kellett várnom mire megvizsgált egy orvos. Ekkor már nagyon intenzívek voltak a fájásaim, de nem hiába, már 4-5 centire nyitva volt a méhszájam.
A VBAC miatt epidurál katétert akartak betenni, én ezt visszautasítottam. Végre felvettek a kórházba és kaptunk egy szép, tágas szobát, ahol csak a párom, az időközben megérkezett dúlám és én lehettünk. A fájások kezdtek nagyon kellemetlenek lenni, nehezen találtam meg a pózt, amiben kicsit kényelmesebb volt a vajúdás. Végül az vált be, hogy a párom leült az ágyra, én pedig letérdeltem és az ölébe dőltem, közben a csípőmet ringattam. Később megpróbáltam az ágyon félig fekve a páromnak dőlni, aki mögöttem ült. Ez a póz olyan kényelmes volt, hogy a fájásokat is ritkultak miatta, újra 4-5 percesekre, a szünetekben el is aludtam 1-1 pillanatra.
Ezeket a pózokat váltogattam: ha szünetre vágytam, leültem, ha szerettem volna haladni, akkor térdeltem. Az orvosok kintről, egy monitoron keresztül figyelték a baba szívritmusát. A térdelős pózzal az volt a probléma, hogy olyankor a CTG nem mutatta a szívhangot. Az orvosom ezért azt javasolta, hogy tegyünk fel egy belső monitort - ehhez burkot kellett volna repeszteni - vagy váltsunk pózt. Nem lett volna ellenemre a burokrepesztés sem, viszont ha felálltam és a páromba kapaszkodtam, a CTG rendben működött, így végül nem volt rá szükség.
Amikor kimentem pisilni, a fájások szünet nélkül jöttek.
Mikor felvettek az osztályra, azt reméltem, hogy 8-ra megszületik a babám. Az idő repült, mivel senki nem jött megvizsgálni, azt sem tudtam, hogy hol tartunk. 8 óra körül kértem, hogy nézzenek meg. Ekkor 7-8 centire voltam már nyitva. Utána mintha megállt volna az idő: a fájások nagyon durvák kezdtek lenni, és egyszercsak elfolyt a magzatvíz is. Ekkor jött a legnehezebb rész, de legalább ez már nem tartott sokáig.
10 óra előtt nem sokkal már volt 7-8 olyan fájásom, amikor extra nagy nyomást éreztem lent, mintha ki akarna törni a baba. Kértem, hogy vizsgáljanak meg, ekkor mondták, hogy 10 cm-re vagyok nyitva, elérkeztünk a kitoláshoz. Végig erre vártam, hogy jussunk már el idáig! Viszont a kitolás hiába szokott másoknak könnyebb lenni, nekem nagyon nehéz volt, de legalább már máshogy fájt, mint addig.
A kitoláshoz lefeküdtem, így a fájások is ritkultak, és megint 3 percenként jöttek. 1 óra múlva született meg a második kislányom. Nagyon boldog voltam, hogy megcsináltuk, és velünk volt a Pici Lány épségben és egészségben! Kicsit szakadtam, így szükség volt pár öltésre, ami nem volt kellemes, de szerencsére gyorsan gyógyultam.
Amit biztosan tudok, hogy a párom nélkül nem ment volna. Ő nagyon sokat segített, egész nap nem evett és nem ivott, végig arra koncentrált, hogy engem támogasson. A fájások közben a nagyobbik lányomra gondoltam, és arra, hogy mindig azt mondja nekem: „Anya, nyílj ki!", így kér meg arra, hogy nyissak ki valamit. :) Hát igyekeztem kinyílni. Gondoltam közben azokra a nőkre is, akik régen fájdalomcsillapítás nélkül szültek, és igyekeztem meggyőzni magam, hogy ez nekem is menni fog. És sikerült!
A Te szülésed hogy alakult?
Írd meg nekünk a szulestortenet@gmail.com címre!
A kép forrása: flick.com
2017het masodikbaba vbacvbac kulfoldiszules
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Macskond 2018.09.18. 10:29:39
A címhez képest sajnos csak ez nem derült ki az írásból. :-(
Amúgy gratulálok a gyerekhez!