Nagyon készültem a természetes szülésre már az első várandósságom idején is. Elolvastam Leboyer „A gyöngéd születés” című könyvét, tréningeztem a választott orvosom, és próbáltam olyan szülésznőt találni, aki abban a kórházban partner tud lenni ebben. Ahogy közeledett a szülés kiírt időpontja, egyre…
Elöljáróban
Van már egy gyermekünk, egy gyönyörű kék szemű, szőke, göndör hajú két és fél éves kislány. Szépen fejlődik, talán kortársait megelőzve is, hiszen beszédében érvel, és már másfél évesen szobatiszta volt.Az ő születése kórházban történt, komplikáció mentesen. A terhesség alatt ugyan volt…
Ilka fogantatására és születésére már bátyja születése óta tudatosan készültem, készültünk. Az első szülést - bár háborítatlan és természetes volt - nem olyannak éltem meg, amilyennek korábban elképzeltem, és másodjára szerettem volna más, megerősítőbb élményt. Ünnepként szerettem volna megélni ezt…
2018.01.31-re voltam kiírva második babámmal. Ez egy UH-ok alapján korrigált dátum volt 02.06 helyett. A helyi protokoll szerint betöltött 40. héttől naponta kell CTG-re menni a kórházba. Erről tudni kell, hogy már időpontot kérni sem egyszerű, plusz 2-3 óra várakozás, amit a 2,5 évessel nem tudtam…